Skip to main content

Ünnepeljünk minél többen a március 15-e köré szervezett, több mint 170 rendezvényen Kovászna megyében – fogalmazta meg kérését a csütörtöki sajtótájékoztatón Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke és Antal Árpás-András, a Szövetség sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke.

foto_Kocsis_B_Janos-sajtotajekoztato_marcius15-6850

Az utóbbi években a magyar nemzeti ünnepet prefektusi fenyegetések és büntetések, gyűlöletkeltő megnyilvánulások próbálták beárnyékolni, emlékeztetett a két elöljáró. Az elmúlt évben például Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely polgármesterének kétszer 5-5 ezer lejes büntetést szabott ki Kovászna megye prefektusa a városokban elhelyezett nemzeti szalagok és zászlók miatt. „Március 14-15-én kaptam két 5-5 ezer lejes büntetést, ezeket a prefektus által kiállított jegyzőkönyveket megfellebbeztük és alapfokon a bíróság meg is semmisítette. Úgy gondolom, ez visszaigazolja, hogy a prefektus részéről megfélemlítési akció volt. Függetlenül attól, hogy valaki megrendelte tőle vagy saját kezdeményezése volt, ez mindenképpen gyűlöletkeltésről és magyarellenességről szólt, azonban meggyőződhettek, hogy nem lehet minket megfélemlíteni sem büntetéssel, sem más intézkedésekkel” – fogalmazott Antal Árpád-András, az RMDSZ Sepsiszentgyörgyi Szervezetének elnöke. „Idén is azon leszünk, hogy ünnepi hangulatot alakítsunk ki a város díszítésével is, ezért az oszlopokra szív alakú, nemzeti színű lobogókat tűzzünk ki, ezzel jelezve, hogy ezt az ünnepet a szívünkbe zártuk, nem lehet államigazgatási, közigazgatási vagy jogi eszközökkel kiűzni a szülőföldünk és a nemzeti szimbólumaink iránti szeretetet” – tette hozzá.

Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke elmondta: „rosszindulatú volt a tavalyi évben is a prefektus megközelítése, hiszen Sepsiszentgyörgy mellett Kézdivásárhely önkormányzatára is felszólítás nélkül kiszabott kétszer 5 ezer lejes büntetést, az is bírósági tárgyalás alatt van. Meggyőződésünk, hogy a bíróság a polgármestereknek, illetve a magyar közösségnek fog igazat adni. Az elmúlt években felerősödött ez a nacionalista hangulat és megpróbálják a szimbólumaink iránt érzett szeretetet bíróságokon megkérdőjelezni, éppen ezért az RMDSZ Kongresszusa tíz nappal ezelőtt határozatba foglalta, hogy melyek a romániai magyar nemzeti közösség szimbólumai: a magyar nemzet zászlója és himnusza, valamint a székely nemzet zászlója és himnusza.”

Az elnök szerint erre azért volt szükség, mert a 2001/1157-es kormányhatározat kimondja, hogy azok a nemzeti kisebbségek, amelyek rendelkeznek országos szintű szervezettel, rendezvényeiken használhatják a saját jelképeiket is. „Egy normális jogállamban ez a bíróság előtt is világosan végigkövethető folyamat és érvrendszer. Bár nem kellett volna ide eljutni, de az RMDSZ meghozta ezt a döntést annak érdekében, hogy elejét vegyük a vegzálások sokaságának.” – hangsúlyozta.

Az elöljárók arra kérik a háromszékieket, hogy minél többen vegyünk részt a március 15-i rendezvénysorozaton, mutassuk meg, hogy nem tudnak megfélemlíteni, ragaszkodunk a nemzeti jelképeinkhez. „Meggyőződésem, hogy nem tudnak annyi bírságot kiszabni, mint ahányan tudunk ünnepelni” – nyomatékosított Tamás Sándor.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Kovászna megye minden településén megemlékeznek a történelmi magyar egyházak, az önkormányzatok, az iskolák és a civil szervezetek.

A megyeszékhelyen március 11-től kezdődően szerveznek tematikus programokat. A központi eseményre pénteken 16 órakor kerül sor, amelynek idén Dr. Martonyi János, az első és második Orbán-kormány külügyminisztere lesz a díszszónoka, beszédet mond Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Természetesen Háromszék más településeiről is várják az ünneplőket. A Belgrádhoz közeli, székely önazonosságukat megőrző, színmagyar településről, Székelykevéről is egy harmincfős csoport látogat az eseményre, mely baráti kapcsolatot egy együttműködési megállapodás aláírásával is megpecsételik Sepsiszentgyörgy önkormányzatával.

A kézdivásárhelyi eseménysorozat március 7-én veszi kezdetét. Pénteken a Gábor Áron téren a lovashuszárok, a XV. Székely Határőr gyalogezred, hagyományőrző csapatok és a környező falvak képviselőinek felvonulását követően köszöntőt mondanak: Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, Ft. Kató Béla, Erdély református püspöke és Dr. Zsigmond Barna Pál a Fidesz országgyűlési képviselője. Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét tolmácsolja Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja.

A XII. Bodvaji ünnepi megemlékezés március 14-én, 13.50-kor kezdődik, köszöntőt mond Gergely János, Ürmös község polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Baróton 16 órai ünnepi megemlékezésen, a város központjában (Diákdomb) beszédet mond Lázár Kiss Barna András polgármester.

Kovásznán, pénteken, a központi színpadon beszédet mond Balogh Zoltán református esperes, Gyerő József polgármester és Oltean Csongor, EP-képviselő jelölt.

További kiemelt rendezvények:

*Hagyaték – Gábor Áron relikviák és vetítettképes előadás a háromszéki 48-as emlékművekről Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum, 2019. március 13-án, 19 órától.
Az eseményen közreműködnek Sántha Imre Géza művészettörténész, Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központ sepsiszentgyörgyi fiókjának vezetője és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

*Háromszék nem alkuszik rajzverseny díjazás és kiállítás
A Háromszék nem alkuszik rendezvénysorozat részeként, Kovászna Megye Tanácsa és a Bod Péter Megyei Könyvtár rajzversenyt hirdetett, három életkori kategóriában, a 4–7, 7–10 és 10–14 évesek korcsoportja számára. A pályázat tárgya: Háromszék nem alkuszik – akár történelmi-történeti, akár mai értelmezésben. Ehhez a következő fogalmakat lehetett hozzárendelni, illetve ezeket értelmezni a jelzett kettős szemszögből: hűség, bátorság, kitartás, szülőföld. A beérkezett munkák kiállítására kerül sor és a díjazásra 2019. március 14-én, 11 órakor Sepsiszentgyörgy főterén.

*Négy határon át – vetélkedő
Az általános iskolák 5-8. osztályos diákjainak Négy határon át címmel hirdetett Értékeink témában vetélkedőt a Kovászna Megyei Értéktár Bizottság, az Erdélyi Értéktár Bizottsággal, az NMI Művelődési Intézettel és a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal alapítóival együttesen. A honismereti vetélkedő célja, négy határ – Erdély, Muravidék, Vajdaság és Felvidék – helyi értékeinek megismertetése, újra-felfedezése, valamint az értéktár bővítése volt. A versenybe három diákból és egy pedagógusból álló csapatok jelentkezhettek. Március 16-án, Sepsiszentgyörgyön megszervezésre kerülő regionális döntőben az első 10 helyezett méri össze tudását, képviselve a teljes erdélyi régiót. A gyerekek lelkesedése, kíváncsisága töretlen s bizonyíték arra, hogy elődeink hagyatéka megfelelő kezekbe kerül. A döntőt Magyarországon tartják 2019 áprilisában.