Skip to main content

Háromszéken az emberek azt várják el az RMDSZ-től, hogy hangsúlyosabban foglalkozzon az egészségügyi-, szociális-, gazdasági-, munkahelyteremtési-, valamint mezőgazdasági kérdésekkel, és kiemelten a magyar közösség sajátos ügyeivel. Ennek tükrében megújult, szakemberekből álló csapattal indul a háromszéki RMDSZ az idei parlamenti választásokon.

foto_Kocsis-B_Janos-alairasgyujtes_parlamenti_osszefogas-1586

A több mint 28 ezer személy aláírásával ellátott parlamenti lista tíz helyéből nyolc új tag szerepel, köztük nők és fiatalok.

Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke elmondta: „Jelöltjeink többsége új, szakmájukban már bizonyítottak, ahogy azt korábban ígértük a magyar összefogás jegyében befutó helyet biztosítottunk listánkon az MPP képviselőjének is. Az idei parlamenti választás igazi tétje a tervezett regionális átszervezés megakadályozása, amely megyénket a központi régióba olvasztaná, ahol a magyarság számaránya 25 százalék alá csökkenne. Ugyanakkor célunk a községek összevonása ellen határozottan fellépni, ezért kell az erős parlamenti képviselet. Köszönjük a több mint 28 ezer háromszékinek, akik aláírásukkal támogatták a magyar összefogást.”

Az RMDSZ színeiben Háromszéken Fejér László, Miklós Zoltán, Makkai Péter és Sütő Mária Rita szenátorjelöltek, és Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár Terza-József (MPP), Könczei Csaba, Dezső Csongor és Olteán Csongor képviselőjelöltek indulnak a december 11-i választáson.