Skip to main content

Márton Jánost választotta az RMDSZ Zágoni Szervezet elnökének a csütörtöki tisztújításon résztvevő közel 60 küldött, az alelnöki tisztségbe a szövetségi munkában aktívan dolgozó Joós Krisztinának, az RMDSZ Zágoni Nőszervezet elnökének és Oprea Győzőnek szavaztak egyhangúlag bizalmat.

foto_Kocsis_B_Janos-Zagon_tisztujitas-3245

A zágoni Mikes Művelődési Központban megtartott küldöttgyűlést kényszerállapot miatt hívták össze, ugyanis a nemrég elhunyt Dima Levente eltávozásával üresen maradt a községi szervezet elnöki tisztsége. A jelenlevők egy perc néma csenddel adóztak a néhai elnök és alpolgármester emléke előtt.

Kis József, Zágon község polgármestere, orbaiszéki elnök szomorúságának adva hangot elmondta „a jobb kezét veszítette el” néhai kollégája, Dima Levente elhunytával. „Kiváló közösségi szervező volt, mindig odaadó, pontos és fáradhatatlan munkát végzett, őszinte volt a magyarsággal szemben” – fogalmazott az elöljáró, arra kérve kollégáit, hogy továbbra is tartsanak össze, mert csak így tudnak eredményeket elérni.

Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke az eseményen barátként emlékezett Dima Leventére, akivel iskolatársakként ismerkedtek meg harmincöt évvel ezelőtt. „Dima Leventét post mortem Ezüstfenyő-díjra jelöli az RMDSZ háromszéki szervezete. Az elmúlt 10-15 évben rengeteget dolgoztunk együtt, rendkívül becsületes embernek tartom. Nagy veszteség családja, egyházközössége, az egész község, illetve az RMDSZ számára is, hiszen mindig tisztességesen és becsületesen dolgozott.”

Az elnök felszólalásában az elkövetkező időszak politikai kihívásait ismertette, kihangsúlyozva az együtt gondolkodás és cselekvés kulcsfontosságát. „Csak együtt vagyunk képesek a saját szülőföldünkön talpon maradni, továbbvíve szüleink-dédszüleink örökségét, gyermekeinknek jövőt biztosítanunk és úgy élni, ahogy nekünk jó. Ezért kell véleményünk legyen, összefognunk, egymás mellé állnunk és akkor, amikor annak ideje van önkormányzatban, politikában erőt és eredményt felmutatnunk. Mindez csak összefogással lehetséges” – tette hozzá.

Az eseményen, amelyen a harminctagú községi választmány is nevesítették Márton János, RMDSZ-es tanácsos, újonnan megválasztott elnök megköszönte a bizalmat és kiemelte, reméli, hogy közösen eredményesen folytatni tudják azt a munkát, amelyet elődje, Dima Levente végzett.