Skip to main content

A 2009-ben közösen indított, ma már több ezer magyar családot megmozgató Székelyföld-Szórvány partnerség szerepét, Hunyad megye és Háromszék jó együttműködését, a program kezdetét idézte fel csütörtöki közös sajtótájékoztatóján Winkler Gyula, az RMDSZ listavezető EP-képviselőjelöltje, Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke és Antal Árpád András, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke.

TS_WGY

Tamás Sándor ennek kapcsán kiemelte, többek  között ennek a programnak köszönhetően ő maga is érzékenyebben viszonyul a szórványközösségek kérdéséhez, méltatva a most záruló Hunyad Megyei  Magyar Napok sikerét. Winkler Gyula pedig arra világított rá,  nyilvánvaló, hogy mindenkire szükség van május 25-én is, a székelyföldi  tömbre éppúgy, mint a párezres Hunyad vagy Fehér megyei közösségre, de a pár száz lelket számláló resicabányai magyarságra is.

Az uniós csatlakozás mérlegét megvonva, Winkler Gyula elmondta,  Románia, ezen belül Erdély is nettó haszonélvezője az európai uniós  tagságnak. „Sokszor lehet találkozni azzal a tévhittel, hogy többet  fizetünk be az uniós kasszába, mint amennyit visszakapunk, ez az első  években talán igaz is volt, de több évre visszamenő adatokat elemezve,  egyértelmű: nettó haszonélvezői vagyunk az uniós tagságnak. Hat évre  vannak végleges adataink: Románia 7,6 milliárd eurót fizetett be az  uniónak, pályázatokból és egyéb támogatásokból 15,5 milliárd eurót  kapott vissza, ez kétszerese a befizetett összegnek. A hét évre szóló  adatok még nem véglegesek, de már figyelembe lehet venni őket, ezek  szerint 21,3 milliárd euró jött vissza az országba, míg 9,2 milliárdot  fizetett be az unióba Románia. Vannak nyolc évre szóló becslések is, ha  ügyesek vagyunk, akkor a 10,8 milliárd eurós befizetés mellett 29,9  milliárd eurót hívhatunk le az unióból, ez ugye háromszor több, mint  amennyit befizettünk”– magyarázta Winkler Gyula. Erdélyre lebontott  adatokat ismertetve, elmondta a 16 megyére eső befizetési rész,  visszaosztás alapján, 3,3 milliárd euró, a lehívott fejlesztési alapok és támogatások értéke az elmúlt hét évben Erdélyben elérték 8,3 milliárd eurót. „Egyértelmű tehát, hogy kedvezettjei vagyunk az uniós tagságnak. Most egy átállási időszak van, én mindenkit tevékeny optimizmusra  biztatok, ne várjunk másokra, készüljünk fel az új pályázati kiírásokra, mi azért dolgozunk, hogy a mi gazdáink, a mi vállalkozóink, a mi  önkormányzataink tudjanak hatékonyan pályázni az uniós forrásokra” –  hangsúlyozta.

Tamás Sándor a Kovászna megyére vonatkozó, uniós támogatások adatait  mutatta be, csak mezőgazdasági támogatásokból 209 millió euró hoztak a megyébe, de egyéb uniós programokból is több mint 200 millió eurót  hívott le Háromszék, nemcsak a városok, hanem számos olyan község is  van, ahol több mint öt millió euró értékű uniós pályázatot bonyolítottak le.