Igazi feltöltődést nyújtott a résztvevőknek a Háromszéken megszervezett 3. Székelyföldi nő ma konferencia, ahol aktuális, hölgyeket érintő kérdéseket boncolgattak a divattól a politikáig, az anyaságon túl a közszereplésig.
Az RMDSZ Háromszéki Nőszervezete által rendezett, Árkoson megtartott konferencián Ájgel Ágnes házigazdaként köszöntötte a Maros, Gyergyó, Csík-, Udvarhelyszék, Háromszék és Brassó megyéből érkező egybegyűlteket. A háromszéki nőszervezet elnöke elmondta: „Örülök, hogy az erdőszentgyörgyi, és a csíkszeredai konferencia után idén Háromszék látja vendégül az eseményt. Igyekeztünk a hagyományos kosztümös konferencián túl kibővíteni a programot egy kötetlenebb, ismerkedős, táncházas estével. A program összeállításában fontos szempont volt az önkormányzati választások kiértékelése és a soron következő parlamenti választásról is beszélni. Büszkén mondjuk, hogy öt bejutó helyes jelöltje van a nőszervezetnek. Több jelölt van ma jelen, akiket és akiknek programját megismerhetjük. A konferencia politikai panelje mellett olyan színes témákat szőttünk be, amelyek foglalkoztatják a nőket és az erdélyi társadalmat, mint például a nemi kvóta kérdése, a trendi női témák, mint a nyilvános megjelenés, beszéd, vagy az édesanya/karrier szerep és az, hogy hogyan küzdjünk meg az ezekből fakadó előítéletekkel.”
A Székelyföldi Nők Konferenciáján Grüman Róbert, az RMDSZ Háromszéki Szervezetének ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy véleménye szerint nem a kvótarendszer tudja megoldani a nők arányos képviseletét a politikában, azonban szükség van a felkészült hölgyek jelenlétére a döntéshozatalban: „Kell egy nyitott politikai szervezet, kell a szervezeten belül a női érdekképviselet és kellenek a szakmailag felkészült hölgyek. A parlamenti választások alkalmával 5 hölgy van bejutónak tekinthető helyen az RMDSZ listáin és ez a bizonyítéka a jó együttműködésnek.”
Kiemelt tisztelettel kell tekinteni azokra a nőkre, akik közéleti szerepet vállalnak, hiszen teszik ezt úgy, hogy mindenekelőtt családjukban ők biztosítják az otthon melegét, Miklós Zoltán, sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő, szenátorjelölt szerint. „Azáltal, hogy a nők közszereplést vállalnak, bizonyítják az is, hogy érdekli őket a társadalom alakulása. Nagy szükség van szemléletmódjukra, tapasztalataikra a közéletben és a parlamenti munkában egyaránt. A nőszervezet jelöltjei már bizonyították elhivatottságukat, elkötelezettségüket és szakértelmüket.”
Arros Orsolya, az RMDSZ Udvarhelyszéki Nőszervezetének elnöke a konferencián egybegyűlt hölgyekkel a közéletben szerzett tapasztalatait osztotta meg és bátorította arra, hogy hallassák a hangjukat, legyenek nyitottak. „Nemcsak mikro-, hanem makro-közösségünkért is tehetünk. Fontos, hogy folyamatosan tanuljunk, hogy ne ragadjunk le egy-egy élethelyzetben.”
Portik Edit, a gyergyói területi nőszervezet vezetője szerint: „A dolgozó nő imázsa nem a mai korok innovációja. Annak örülök, hogy ma sok olyan nőt találunk, aki sikeresen össze tudja egyeztetni a tradicionális szerepeket a karrierjükkel. A mai nap, a konferencia támpillére legyen a női hit és önbizalom erősítése.”
Lőrincz Csilla, az RMDSZ Nőszervezetének székelyföldi alelnökének meggyőződése szerint „csak akkor tudunk egészséges és jólétben élő székelyföldi közösséget építeni, hogyha megtanulunk együttműködni és szolidárisak lenni. Ezért tartom fontosnak, hogy már harmadik éve tanuljuk ezt a fajta együttműködést. A konferencia révén elindultunk egy olyan úton, amely ebbe az irányba mutat.
Az eseményen Maros, Kovászna és Brassó megye női parlamenti képviselő- és szenátorjelöltjei is bemutatkoztak és beszéltek munkájukról, terveikről.
Csép Andrea, Maros megye képviselőjelöltje parlamenti munkájának prioritásaként a méltányos életkörülmények megteremtését emelte ki az erdélyi emberek számára. „Olyan törvényekre van szükség, amelyek az emberek valós problémáira hoznak megoldásokat.” A megyei nőszervezetek munkáját illetően azt a jó szomszédsági viszonyt hangsúlyozta, amelyből építkezni tudnak, ennek kiváló példája a Székelyföldi nő ma konferencia. „Minket, nőket ugyanazok a problémák foglalkoztatnak. Fontos, hogy kellőképpen bátorítsuk egymást, képezzük magunkat, tegyük meg az első lépést, és szóljunk bele a döntéshozatalba.”
Ambrus Izabella, Brassó megye képviselőjelöltje, a megyei tanács alelnöke a magyarság érdekeit akarja képviselni: „bízok abban, hogy jó csapattal fogunk dolgozni, amelyben a nők is aktív szerepet vállalnak. Olyan újításokért fogok dolgozni, amely a Brassó megyei magyar közösséget viszi előre és biztonságos jövőt biztosít számukra.”
A tíz éve fejlesztőpedagógusként dolgozó Sütő Mária Rita, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének szenátorjelöltje az apró lépésekben és együttműködésben látja az eredményes munkát a különböző szakterületek között.
Az október 21-22. között megtartott konferenciát is érdekes workshopok színesítették: Grüman Éva tréner vezetésével jobban megismerték egymást a résztvevők, Horváth Tas táncoktatótól pedig néhány néptánclépést tanulhattak el a nők. Út a nők politikai képviselete felé címmel Kertész Melinda, a Transindex munkatársa, A trendi székely nő témában György Eszter, a Delikates egyik divattervezője osztott meg hasznos tanácsokkal a nőkkel, Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke pedig arra segített választ találni, hogy miként küzdjünk meg a közösségeinkben élő előítéletekkel.
A konferencia végkifejleteként a résztvevők megállapították, hogy a nők több szakterületen helyt tudnak állni, fontos a szerepvállalásuk, mindenek mellett fontos, hogy megmaradjanak nőknek az élet különböző területein. A jövő évi konferenciának Udvarhelyszék ad otthont.