Skip to main content

Pénteken az RMDSZ szervezésében Marosvásárhelyen zajlott konferencián Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke előadásában elmondta: Székelyföld lendületben van. Bukarestben, Budapesten és Brüsszelben is hangsúlyosan jelen van a téma és foglalkoztatja a döntéshozókat.

DSC_0298

Autonómia-törekvések: melyik a helyes út? címmel tartott előadásában a Kovászna megyei vezető kifejtette: “Nem új keletű dologról beszélünk. Mindenfajta szélsőséges megnyilvánulások ellenére is valljuk, vallja több mint 600 ezer ember, hogy Székelyföld létezik. Ezt vállalta fel az RMDSZ is az ez évi kongresszusán az Öntudatra ébredő, erős Székelyföldet! dokumentum elfogadásával. Két pillér mentén – a nemzeti közösségek jogaink bővítése, illetve az infrastrukturális fejlesztések érdekében – dolgoztunk hangsúlyosan az elmúlt években. Ezt a munkát folytatjuk továbbra is.”

Tamás Sándor mindkét pillért társadalmi igényként fogalmazta meg. Hozzátette, a szimbólumok szabad használata, nyelvi jogaink megtartása és bővítése, akárcsak a térség modernizációs kérdései közösségi igény és szövetségi vállalás egyaránt. Mindezt támassza alá a közel 120 ezer aláírással ellátott székelyföldi régiófejlesztési referendum kiírását kérő Kovászna, Hargita és Maros megyei magyar és román emberek igénye, valamint a több mint 100 ezer résztvevős Székelyek Nagy Menetelésének a sikere is. Az autonómia igényre megoldást találtak az Európai Unió 28 tagállamából 11 országban, Székelyföld is ugyanezt akarja”- mutatott rá az elnök.

Széleskörű konszenzusra van szükségünk az autonómia és érdekeink kivívása érdekében, fontos a szolidaritás az erdélyi magyar közösségben, erre jó példa a székely-szórvány program, amelynek eredményei, évről-évre visszaigazolják az összefogás erejét. Ugyanakkor párbeszéd szükségeltetik a román közösség vezetőivel, hisz egy székelyföldi fejlesztési régió mindannyiunk érdekét szolgálja nemzetiségtől függetlenül, zárta előadását Tamás Sándor.