Szerda délután tartotta újraalakító ülését az RMDSZ sepsikőröspataki szervezete. A település kultúrházában megszervezett gyűlésen több mint 250-en vettek részt.
A választmány egyhangúan Kisgyörgy Sándornak szavazott bizalmat az elnöki tisztség betöltésére, valamint az RMDSZ színeiben induló polgármester-jelöltnek is őt támogatják. Az elnökség két alelnökkel, valamint öt további taggal egészül ki, akik között számottevő a fiatalok aránya. “Azért fogunk dolgozni, hogy az elkövetkező időszakban Kőröspatakot sikerrel felzárkóztassuk a környező települések szintjére” – fogalmazta meg Kisgyörgy Sándor, újonnan megválasztott elnök.
Az eseményen jelen volt a térség szenátora és parlamenti képviselője mellett Tamás Sándor a Háromszéki Területi RMDSZ elnöke, Tischler Ferenc Háromszéki Területi RMDSZ ügyvezető elnöke, valamint Fodor István széki elnök is, akik további támogatásukról biztosították a szervezetet.