A nemzeti érdek, a közös felelősségvállalás a jövőért, Háromszékért, a helyi dolgok jóbbá tétele érdekében Háromszéken megvalósul az összefogás. Erről tett bizonyságot a sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központ székhelyén tartott hétfő reggeli közös sajtótájékoztató is, ahol a kialakult sepsikőröspataki politikai helyzetről értekeztek a háromszéki RMDSZ, az EMNP és a helyi magyar szervezetek vezetői.
A kialakult helyi konfliktusos, elégedetlenségeket szülő helyzetről számoltak be a sajtó érdeklődésére a helyi közösség képviselői: Bedő Zsolt volt MPP helyi vezető, jelenlegi néppártos tanácsos-jelölt, valamint Váncsa Lajos a helyi néppárt elnöke. Elmondták ők a helyi igényeket, a helyi emberek érdekeit képviselik és képviseltek mindeddig. Az pedig, amit az Magyar Polgári Párt vezetője, Kulcsár – Terza József a településen művel az egyéni kisajátítás, hiszen újabban a helyi roma párt képviselőivel és a demokrata pártos Silviu Ioachim, jelenlegi polgármesterrel paktál.
“Nem is annyira a pártok, hanem a kőröspataki emberek összefogása ez, amelyhez a pártok keretet, lehetőséget biztosítanak, hiszen Kőröspatakon rendszerváltó hangulat van, a közösség lakói változást szeretnének. Úgy gondoljuk, az RMDSZ által állított Kisgyörgy Sándor személyében megvan a megfelelő polgármester-jelölt, a néppártnak pedig saját tanácsos listája van, amelyet Váncsa Lajos vezet. Szeretnénk, hogy a megvalósult összefogás konkrét eredményeket is hozzon maga után, ennek hasznos példája lenne a településre vezető bekötő út (DN 12-Sepsikőröspatak) felújítása.” – fejtette ki Nemes Előd, az EMNP háromszéki szervezetének az elnöke.
Tamás Sándor a háromszéki RMDSZ elnöke elmondta: “Kőröspatak nem az egyedüli eset, amelynek érdekében voltak egyeztetések a néppárt vezetőivel megyei szinten. Hiszen a politikai versengés mellett lehetőségeket keresünk az együttműködésre is. A kőröspataki eset helyi dolog, de nemzeti érdek. A nemzetet érintő kérdésekben pedig az emberek egyformán gondolkodnak.” Hozzátette, az elkövetkező időszakban, olyan kampányban érdekelt az RMDSZ, amely nem zárja ki a jövőbeni együttműködés lehetőségét. A célok közösek, a hozzá vezető út eltérhet, de együtt kell dolgozni, hiszen Háromszék érdeke mindenek felett van.
Az együttmunkálkodás fontosságát, valamint a közös kampány létrejöttét, emelte ki Kisgyörgy Sándor helyi RMDSZ-es polgármesterjelölt is. Kisgyörgy fontosnak tartotta megjegyezni, hogy számukra az emberek érdekei a legfontosabbak és nem foglalkoznak a párt kisajátító, öncélok által vezérelt MPP provokációival.