Skip to main content

Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének ajánlására post mortem díjban részesült Lőrincz Zsigmond, Kovászna város volt polgármestere.

539744_418805348202414_861460116_n

Szombaton, Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén Kelemen Hunor a szövetség elnöke nyújtotta át az Ezüstfenyő-díjat azoknak, akik „a szülőföld visszaszerzéséért, az RMDSZ programjának megvalósításáért jelentős erőfeszítéseket tettek.”

Lőrincz Zsigmond, volt polgármestert 2008-ban választották tisztségbe, majd 2010-től az RMDSZ Orbaiszéki Szervezetének elnöki teendőit is ellátta. 2012-ben pedig újabb polgármesteri mandátumot szerzett Kovásznán. Tavaly, november 23-án hajnalban tragikus hirtelenséggel hunyt el.

„Lőrincz Zsigmond közéleti szereplőként mindvégig örömmel, alapossággal és meggyőződéssel végezte feladatait városfejlesztő és közösségépítő emberként többszörösen kivívta a kovásznai, az orbaiszéki magyarság bizalmát. Közvetlensége, egyenes és őszinte jelleme révén mindenki bizalommal fordult hozzá, akár a Polgármesteri Hivatalban, akár az utcán találkozott vele. Szerető családfő, tisztelt városi elöljáró volt. Hitte és vallotta, a székelyföldi embereknek itthon kell hazát teremteni, politikusi és közéleti szereplőként minden nap ezért dolgozott. Munkáját elismerték és értékelték. A székely családok iránti elkötelezettsége példaértékű marad mindannyiunk számára”- áll a róla írt méltatásban.

Lőrincz Zsigmond, Kovászna város volt polgármesterének többéves munkáját méltató post mortem Ezüstfenyő-díjat a család megbízásából Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke vette át.