„Talpig becsülettel ki kell állni a magyarság érdekeiért, mert a gyerekeink és az unokáink azok, akik a mai cselekedeteink következményét elszenvedik.” fogalmazták meg a sepsiszentgyörgyi nyugdíjasok az RMDSZ képviselő és szenátorjelöltjeivel tartott találkozón.
Változtatni kell az orvosi ellátáson és a kiszolgálás minőségén, a nyugdíjak pedig mentesüljenek a betegbiztosítás fizetésétől – részletezték panaszaikat a jelenlevők.
A beszélgetésen Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere mutatta be a jelenlevőknek Benkő Erika képviselő- és Miklós Zoltán szenátorjelöltet. Elmondta: „Jó lenne elbeszélgetni velük és a tarisznyájukba tenni néhány olyan gondolatot, üzenetet, kérést, amivel, ha majd december 11. után Bukarestbe fognak dolgozni, akkor tudják azt is, hogy mit várnak el a sepsiszentgyörgyi nyugdíjasok. Emlékszem, több mint egy évtizeddel ezelőtt, amikor én mentem Bukarestbe milyen fontos volt nekem is, hogy tudtam, hogy az akkori nyugdíjasok mit várnak el tőlünk. Az a kedvesség és szeretet, amit én akkor tőlük kaptam fontos volt a mindennapjaim, döntéseim szempontjából.”
Benkő Erika, az RMDSZ képviselőjelöltje, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat elnöke a találkozón kifejtette: „Én a parlamenti munkának akkor látom értelmét, ha érdemben tudunk dolgozni a közösségünkért. Tudom azt, hogy minden korosztálynak mások a problémái és ma azért vagyunk itt, hogy az idős emberektől halljuk azt, hogy mit tehetünk az érdekükben a parlamentben, melyek azok a rendszerszintű változások, amelyekhez mi, a magyar parlamenti képviselet érdemben hozzá tudunk járulni.”
A képviselőjelölt hozzátette: „Sajnos egy kelet-európai probléma az, hogy a társadalmunkban pontosan azokra irányul a legkevesebb figyelem, akik ezt a legjobban megérdemelnék, hiszen ők azok, akik harminc, negyven, adott esetben negyvenöt évet is tisztességgel végigdolgoztak, mégsem biztosított számukra a zavartalan és nyugodt időskor. Ezen akarunk változtatni, hogy a parlamentben az időskorú erdélyi magyar emberek érdekeit hatékonyabban tudjuk képviselni.”
Miklós Zoltán, szenátorjelölt szerint: „Meg kell szüntetni a speciális nyugdíjakat, ugyanis elfogadhatatlan az, hogy a nyugdíjasok többsége párszáz lejből kényszerül megélni, amíg az állami szervek, mint például a katonaság alkalmazottai viszonylag fiatalon mehetnek nyugdíjba, magas juttatásokkal.” A szenátorjelölt az elhangzott problémák és jótanácsok után arról biztosította az egybegyűlteket, hogy szem előtt tartják a megfogalmazott kéréseiket. „Egy csapatként dolgozunk magyarokként Székelyföld érdekében, egymást munkáját kiegészítve.”