A gazdatámogatásokat, az aktuális és várható pályázati kiírásokat ismertette, a sertéspestis és a madárinfluenza okozta gondokról tájékozódott csütörtöki, Kovászna megyei látogatásán Barabási Antal Szabolcs mezőgazdasági államtitkár. A találkozókon helyi gazdákkal, önkormányzati vezetőkkel beszélgetett, Tamás Sándor tanácselnök, Ráduly István prefektus, Könczei Csaba és Gál Károly RMDSZ-es parlamenti képviselők, Örsi Csaba, a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője, valamint Kozma Béla, a Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője kíséretében.
Barabási Antal Szabolcs elsősorban a mezőgazdasági ágazatban júniusban megnyíló pályázati lehetőségekről beszélt: a kritériumrendszer már rögzítve van és ez valószínűsíthetően nem is fog változni. Az államtitkár elmondta: jelen helyzetben igencsak komoly lehetőségek állnak a gazdák előtt, egyénileg 70 százalékos támogatásban tudnak részesülni, azonban szövetkezeti formában a támogatás mértéke 90 százalékra emelkedhet. A 2021-2022-es periódusra hatalmas összegek állnak a gazdák rendelkezésére, ezt ki is kell használni. A polgármesteri hivatalok is segíthetnek a gazdákon az ügyintézésben, illetve akár a megfelelő konzulens megtalálásával, hívta fel a figyelmet. Az államtitkár szerint sok múlik a pályázatírón, illetve azon, hogy miként bonyolítják le a kivitelezési részt. Az államtitkár bizakodó a pályázatok sikerét illetően, arra buzdította a háromszéki gazdákat, hogy pályázzanak bátran.
Könczei Csaba parlamenti képviselő hangsúlyozta: a legfontosabb pályázatok ebben a ciklusban a fiatal gazdák vidéki megtelepedését célzó kiírások, amelynek a kerete 100 millió euró, illetve érdemes szem előtt tartani a gazdaságokba történő konkrét beruházásokat, fejlesztéseket célzó kiírásokat is. Ez az időszak kulcsfontosságú, az EU új Közös Agrárpolitikája miatt 2021-2022-ben átmeneti periódus van. A képviselő elmondta: bíznak abban, hogy sikerül a kültelkeken történő, mezőgazdasági célú építkezés mikéntjén is könnyíteni, ami szintén nagy segítség lehet a mezőgazdaság számára.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke kiemelte, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának egyik hozadéka az, hogy a mezőgazdasági minisztériumba is szakembereket jelöltek. „Barabási Antal Szabolcs államtitkár úr belülről ismeri a mezőgazdaságot, tudja, hogy mire van szüksége a gazdatársadalomnak. A mezőgazdasági támogatások mellett beszéltünk a vidék egyik legfontosabb problémájáról, amit mindenhol mindenki felvetett: a vadak által okozott károk, tételesen a medvék által okozott kár megtérítéséről. Erre megoldást kell találni” – nyomatékosított Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke.
Örsi Csaba, az állategészségügy vezetője elmondta: május 12-e, szerda óta Kovászna megye sertéspestis mentes, mindegyik teszt eredménye negatív lett. Madárinfluenza szempontból a megye szerencsés, pl. az illyefalvi pulykafarmon, illetve a rétyi tyúkfarmokon sem mutattak ki fertőzést, és a hatóság tudomása szerint Nyárádtőről nem került ide egyetlen szárnyas sem. Keltetőből és engedélyezett farmról lehet vásárolni – az intézkedést a köztes kereskedők kiiktatása miatt hozták.
A mezőgazdaságot érintő kérdések persze továbbra is kulcsfontosságúak: Barabási Antal Szabolcs ígéretet tett arra, hogy júniusban újra ellátogat Háromszékre és találkozik a gazdákkal, hiszen az agráriumra nemcsak azok támaszkodnak, akik ebből élnek direkt módon, hanem Székelyföld gazdaságának is komoly tartópillére.