Skip to main content

Ünnepi műsorral, Édes ízek Székelyföldön könyvbemutatóval és konkrét tervekkel alakult meg az RMDSZ Lemhényi Nőszervezete június 18-án a helyi kultúrotthonban. Az egybegyűltek Zsigmond Tímea Ildikót választották a szervezet vezetőjének, akinek munkáját Nagy Beáta alsólemhényi és Miklós Mária felsőlemhényi alelnökök segítik.

foto_Kocsis_B_Janos-lemhenyi_alakulo_es_konyvbemutato-8583

Jénáki Csongor, Lemhény polgármestere üdvözölte a kezdeményezést. „A nő a család és a közösség megtartó ereje. Úgy gondolom, hogy az új szervezetben minden lemhényi nő megtalálja a helyét céljainak, érdeklődésének megfelelően. Kívánom, hogy aktív, közösségmegtartó munkájuk hosszú ideig tartson, személyes támogatásomról és az önkormányzat partnerségéről biztosítom a hölgyeket.”

A nőszervezet munkájának sikere a közösségért tenni akaró nők együttműködésében rejlik. Az egy-egy településen kipattanó kreatív ötletnek és azok megvalósításának, valamint az ezekért dolgozó nőknek köszönhetően sokszínű a szervezet tevékenysége. Ezt az értékteremtő munkát mutatta be Lemhényben Ájgel Ágnes, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke.

„Célunk folytatni a megyei nőszervezetek hálózatának építését. Újabb és újabb közösségeket hozni létre, eredményes munkát végezni azokban, megerősíteni a nők erejét, motivációt adni, illetve olyan közösségeket építeni Háromszéken, ahol nők és férfiak, fiatalok és idősek egyaránt, jól és hasznosnak érezhetik magukat”– mondta el Ájgel Ágnes. Továbbá hozzátette, átalakulóban vannak közösségeink, a korábban csak városi környezetre jellemző passzivitás, elidegenedés, elzárkózás ma már begyürüzött kisebb, vidéki közösségeinkbe is. Erre sokat rátett még a járványhelyzet is az elmúlt másfél évben. Mielőbb újra kell indítani a közösségi életet, ebben a folyamatban pedig nagy szerepük kell legyen a nőszervezeteknek mindenhol, hiszen a nők a családok és a közösségek katalizátorai is. Ebben a teljesítésben számítunk az RMDSZ Lemhényi Nőszervezet munkájára is.

Egy nőszervezetnek hagyományőrző, de ugyanakkor teremtő és alkotó munkája van. A lemhényi nőszervezet alakulásának célja tenni a helyi nőkért, együttes erővel színesebbé, és élettel telivé tenni a hétköznapokat – emelte ki Zsigmond Timea Ildikó, az RMDSZ Lemhényi Nőszervezetének elnöke, aki röviden a tervezett tevékenységeiket is ismertette. A továbbiakban közösségépítő és csapatösszerázó programokat fognak szervezni, tematikus előadásokat szakemberek meghívásával, céljuk a különböző karitatív akciókban való részvétel, családoknak, gyerekeknek, anyáknak szóló, valamint ünnepek köré szervezett programok rendezése, együttműködés kialakítása elsősorban a településen működő civil szervezetekkel és a megye nőszervezeteivel.

A Nőszervezetet a kezdetektől támogató Fejér László Ödön, az RMDSZ szenátora örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy Kézdiszéken ezzel az alkalommal megalakult a kilencedik nőszervezet, amelyek új lendületet visznek a közösségek életébe.

A gyerekkor ízei mindenkit elkísérnek, amelyek szeretetet, szép élményeket juttatnak eszünkbe. Hasonló múltidézésre hívta az összegyűlteket az Édes ízek Székelyfölről könyvbemutató, mely révén régi történeteket, finomabbnál-finomabb sütemények elkészítési módjait és a köréjük szerveződő rítusokat elevenítette fel a kötet egyik szerzője Szőcs Ilona, csernátoni tiszteletes asszony és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke Fejér Melinda, az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezetének moderálásával.

Tamás Sándor elmondta: „Szívesen jöttem az újonnan alakuló nőszervezet eseményére és hoztam ajándékba Székelyföld első, hiánypótló süteményes könyvét, mely értéket teremt és ment. Kívánom, hogy a lemhényi nők akarata és lendületes munkája segítse a közösségi életet aktívan tartani.”

A közösség életében ünnep minden egyes mérföldkő, ami annak összekovácsolását jelenti, így a nőszervezet megalakulása is. Ezen alkalmak elengedhetetlen része pedig a sütemény. „A székelyföldi tenni akarásnak híre van Európában, fenn kell tartani ezt az érdeklődést, a régiónknak a bemutatását, hiszen annyit tudnak rólunk, amennyit mi magunkról elmondunk. A székelyföldi ízek, projektet ismertté tudnak tenni bennünket. Legyenek kitartóak a hétköznapi munkában és a közös ünneplésben is” – fogalmazott az eseményen Vincze Loránt, európai parlamenti képviselő.

A jelenlevők a kiadványban található recept alapján készített kürtöskalácsot és diós rácsost is megkóstolhatták. Az eseményt a helyi gyerekek ünnepi műsora színesítette.