Skip to main content

Az Európai Régiók Szövetségének Regionális Ifjúsági Hálózata Sepsiszentgyörgyön tartja november 14-17. között soros plenáris ülését, amelyen az ifjúság mellett helyi politikusok is köszöntötték a résztvevőket. A ifjúsági hálózat tagja Erdélyből az Itthon, fiatalon mozgalom, csíki, a háromszéki és szatmári ifjúsági tanácsok. A vendéglátó megye képviselője, Markó Attila tartotta a gyűlés első beszédét a hangsúlyt egymás kölcsönös tiszteletének fontosságára helyezve.

marko attila - foto marton norbert.[1]

„Egymás megértése, tisztelete és elfogadása nélkül nem jöhet létre valós és eredményes párbeszéd többség és kisebbség között” – indította beszédét Markó Attila, Sepsiszentgyörgy parlamenti képviselője az Európai Régiók Szövetsége (Assembly of European Regions – AER) mellett működő Regionális Ifjúsági Hálózat (Youth Regional Network – YRN) soros plenáris ülésén melyet Kovászna Megye Tanácsa és az Itthon, fiatalon mozgalom támogatásával szerveztek meg az Árkosi Tanulmányi Központban.

A képviselő hozzátette: „megérteni egymást viszont csak úgy lehet, ha egyetlen pillanatra ide, de megpróbáljuk a másik világába, életébe helyezni magunkat.” Sokkoló, de beszédes példaként említette erre a washingtoni Holokauszt-múzeumot, ahol minden látogató egy-egy áldozat világában képzelheti magát azáltal, hogy a belépőjegye valójában az illető áldozat személyi igazolványa. “Ez a kettősség valamilyen szinten megvan mindannyiunkban, jelen van mindennapi életünkben” – mutatott rá a képviselő a nagyon is valósághű helyzetre.

Kiemelte, hogy Romániában demokratikus eszközökkel próbálnak érvényt szerezni közösségi jogaiknak. “Elvárjuk, hogy tiszteletben tartsák anyanyelvi jogainkat, oktatáshoz való jogunkat ugyanúgy, mint az élettérhez, autonómiához való jogunkat. Ehhez viszont partnerekre van szükségünk, olyanokra, akik nem utasítják el zsigerből az elképzeléseinket, hanem megértik, hogy senkitől semmit nem kívánunk elvenni, senkinek jogait nem akarjuk csorbítani.” – folytatta a gondolatmenetet a képviselő, majd ezzel a javaslattal zárta gondolatmenetét: “Az oktatás szerepe nem pusztán az ismeretek elsajátításában nyilvánul meg, hanem sokkal inkább abban, hogy megtanuljuk megérteni a társadalmat, amelyben élünk, megtanuljuk tartalommal feltölteni az olyan szavakat, mint a sokszínűség, emberi jogok, tolerancia. Megtanulunk kommunikálni, párbeszédet folytatni. És ebben kiemelt szerepe van az ifjúságnak, hisz a fiatal generáció a legfogékonyabb a nyitásra.”