Thiesz János, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltje nyerte a Kovászna városi időközi polgármester választást. A fürdővárosban 15 éve nem tapasztalt rekordrészvétel volt: míg a 2012-es helyhatósági választásokon a lakosság 54,01 százaléka járult az urnák elé, február 3-án a kovásznaiak 63,43 százalékban vettek részt a választásokon.
Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke az eredmények tükrében úgy véli, a román pártok összefogása mozgósította a kovásznaiakat. Annak ellenére azonban, hogy bizonyos körzetekben megemelkedett a román részvétel, az RMDSZ szervezése képes volt ezt ellensúlyozni. „Bár az RMDSZ javasolta, hogy Thiesz János legyen a fürdőváros magyarságának közös jelöltje, az Erdélyi Magyar Néppárt ezt elutasította. Íme, újra kínosan leszerepeltek. Fél év alatt háromszor. Annak ellenére, hogy a megújulást hirdetik, bukott politikust jelöltek. Meggyőződésünk, hogy ha megvalósult volna az összefogás, még több magyar ember tartotta volna fontosnak a részvételt” – fogalmazott az elnök.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere büszkén nyilatkozott a fürdőváros lakóiról. „Újra bebizonyosodott, hogy a kovásznai magyar közösség immunrendszere jól működik: a példátlan román összefogásra példás választ adtak. Az is kiderült újra, hogy nem a magyar-magyar, hanem a magyar-román verseny mozgósítja a magyar közösséget” – mondta az elöljáró.
Az RMDSZ jelöltje elsöprő győzelmet aratott: Thiesz Jánosra 3795 (63,2%) kovásznai voksolt. Málnási Levente, az EMNP jelöltje 158 (2,6%) szavazatot tudhat magáénak, a román pártok által támogatott Popica Sorin, független jelölt pedig 2053 (34,2%) szavazatot szerzett a vasárnapi időközi polgármester választáson.
Thiesz János kihangsúlyozta, a siker nem feledteti a novemberben elhunyt polgármester, Lőrincz Zsigmond munkáját. „Bárhol jártam, mindenkinek elmondtam, hogy jobb lett volna, ha nem kerül sor az időközi választásra. Ha azt az utat, amit Lőrincz Zsigmonddal és az RMDSZ csapatával megálmodtunk, együtt tudtuk volna bejárni. Kovászna kiemelt helyet foglal el az emberek szívében, és ezért köszönettel tartozunk Lőrincz Zsigmondnak és Kovászna város lakóinak”.
„A néhai polgármesternek, barátunknak tartoztunk annyival, hogy a választást tisztességesen, becsülettel vittük végig” – mondta Tamás Sándor, majd egy RMDSZ-zászlót nyújtott át a fürdőváros új elöljárójának, és egy üveg pezsgőt, hiszen éppen a választás napján töltötte az 50. életévét.
Thiesz János megköszönte a kovásznai magyarok példátlan részvételét a választásokon, a népes és lelkes RMDSZ-csapat munkáját, és biztosított mindenkit: továbbra is erős csapat áll a fürdőváros élén, és együtt folytatják a megkezdett munkát.