Skip to main content

Bajcsi Ildikó kapta az idei Közösségépítő nő díját

Október 6-án, pénteken ünnepelte fennállásának második évfordulóját az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezete a Gábor Áron Szakközépiskola konferenciatermében. Az eseményen a tagok mellett részt vettek mindazok, akik az elmúlt időszakban segítették a szervezet munkáját.

2017okt6 4

2015. október 9-én kezdte meg munkáját a szervezet, amely mára közel 30 rendezvényt, egy tábort és több mint ezer résztvevőt számlálhat. Sárkány Hanna, a szervezet alelnöke köszönetét fejezte ki a jelenlevőknek, akik mindig lelkes támogatói és bátorítói voltak a csapatnak.

Fejér Melinda, a szervezet elnöke köszöntőjében elmondta: „Hiszem és tudom, hogy értékes, nyitott szervezet a miénk: tartalmi gazdagsággal, sokszínűséggel, az újdonságok iránti fogékonysággal, igényességgel és tenni akarással telítve. Úgy gondolom, társadalmunk számára hasznos a pozitív gondolkodással bíró emberek biztatása, támogatása és tér adása, nagyot alkotni pedig csak összefogva, közösen lehet. Történelmi távlatban 2 év nem túl hosszú idő, egy szervezet életében, számunkra mégis jelentős időszak, mert ide kötődik életünk egy-egy darabkája.”

Az utaknak értelmük van, ezt azonban sok esetben az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt – fogalmazta meg az eseményen Ájgel Ágnes, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke. Hozzátette: „Kívánom, hogy a nőszervezet és az abban való tevékenykedés meghatározó állomása, támasza legyen annak az útnak, amely elvezet minket a küldetésünk, életcélunk megtalálásához és teljesítéséhez. Legyen benne töltődés, lehetőség, találkozás, fiatalos lendület, tanulás, nyújtson kikapcsolódást és örömet.”

A születésnapon Imre Melinda, a szervezet kézdiszéki alelnöke arra világított rá, hogy Háromszék településeinek közösségi élete színesebb amióta a Nőszervezet tevékenykedik. „A Nőszervezet az RMDSZ emberibb arca, mely olyan személyeket szólított meg, akik eddig nem vállaltak közéleti szerepet. Általunk a Szövetség még közelebb került az emberekhez.”

Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke a nőszervezet munkáját köszönte meg, ajándékként egy két éves nemesített mogyoró csemetét adott át a szervezetnek, azt kívánva, hogy gondozzák, ápolják, hozzon termést, akárcsak a nőszervezet a közösségek életében.

Az eseményen Fejér László Ödön szenátor üdvözletét és jókívánságait átadta Gábor Balázs, az iroda munkatársa.

A szülinapot Zöldi Lara, a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola diákjának műsora színesítette.

Elismerés egy élet munkájáért

Az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezete második alkalommal nyújtotta át a Közösségépítő nő díjat, amely egyfajta elismerés azok számára, akik hisznek a közösség erejében, együttműködésre sarkallnak, támaszt és segítséget nyújtanak, valamint példaértékű szerepet vállalnak a társadalom fejlődésében.

Idén az elismerésben Bajcsi Ildikó nyugalmazott kézdivásárhelyi pedagógus részesült, akinek életútját Bakk Vitális Kinga Mária, tavalyi díjazott méltatta.

„Bajcsi Ildikó életét végigkísérte a szüleitől tanult becsületes munkába vetett hit, a jövőt építő gondolatok, a fegyelem, tisztelet mások iránt és a kitartás. Kurtapatakon, ebben a szépséges kis faluban született, 1950. december 9-én. Szülei, Zonda László és Irén gazdálkodó emberek. Édesapja – aki könyvelő és kiváló tanítója – nevelte a matematika, az egzakt tudományok iránti szeretetre. Marosvásárhelyen végezte a matematika szakot a Tanárképző Főiskolán, majd a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Matematikai fakultásán egészítette ki tanulmányait. Azonnal visszatért szülőföldjére oktatni és az almási általános iskola irányítása után a Kézdivásárhelyi Iskoláskorú Gyerekotthon lett pályafutásának következő állomása. (…) A következő nagy feladatot a rendszerváltás után találta meg, amikor a tanítóképző tanára, majd igazgatója lett és a hosszú szünet után újraindult intézmény fejlesztése lett munkája célja és értelme. Matematikát és a matematika tanításának módszertanát tanította. Vezetőként, nagy gondot fordított az anyanyelv, a zene és a néptánc oktatására. Diákjai, akik középfokú vagy egyetemi szintű pedagógusi diplomát szereztek, ma Székelyföld magyar iskoláiban óvodapedagógusok vagy tanítók. (…) A Budapesti Tanítóképzővel megpályázott ERASMUS Európai Uniós Programok vendégtanárokat biztosítottak Budapestről és Debrecenből. Diákjai minden évben a Debreceni Főiskolán gyakorlatozhattak. A Budapesti Egyetem megbízta a Főiskolát a Kossuth szónokverseny erdélyi szakaszának a megszervezésével.”

Oroszlánrészt vállalt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem kézdivásárhelyi kirendeltségének a létrehozásában és fejlesztésében, megalapította a Pro Schola Kulturális és Nevelési Egyesületet, valamint a Kézdivásárhelyi Rotary Klub alapító tagja is.

„Irányítói és nevelői munkámban mindvégig az a hit vezérelt, hogy az emberek jobbá, az eddiginél különbbé nevelhetők, és hogy az eddiginél többre taníthatóak” – vallja Bajcsi Ildikó.

A díj átvételekor köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik megtanították a betűvetésre, a becsületes munkára, a közösséghez tartozásra, az egymásért érzett felelősség fontosságára. „A kitüntetés, úgy érzem, hogy nem elsősorban nekem jár, hanem az általam vezetett intézményeknek.” Az eseményen jelenlevő fiataloknak, egykori tanítványainak a következőket fogalmazta meg: „Ti vagytok családotoknak és a nagy közösségnek a reménységei, a jövő sikeres emberei, tanárai, felelős vezetői. Bármilyen munkakörben is dolgoztok, szívetekhez álljon közel a magyar kultúra és az anyanyelv ügye.”