Bővített ülést tartott csütörtökön a Háromszéki Küldöttek Tanácsa, a háromszéki kongresszusi küldöttek névsorának elfogadása mellett a következő időszak politikai kihívásairól, az önkormányzati munka gondjairól is beszéltek, megoldásokat keresve a felvetett problémákra, illetve Kelemen Hunort, az RMDSZ szövetségi elnökét támogatja a testület a tisztség további betöltésére.
„Háromszéken sok esetben szkeptikus hangot is megütnek az emberek az Európai Unió kapcsán, nekünk is rengeteg fenntartásunk van, különösen az Európai Unió politikai döntéseinek tekintetében, viszont megkérdőjelezhetetlen, hogy az uniós tagságnak jótékony hatása van” – vezette fel a következő időszak egyik legfontosabb kihívását Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke, utalva a májusi európai parlamenti választás súlyára. Fontos az EU-hoz való tartozás és fontos a jelenlétünk is, nyomatékosított, hozzátéve, hogy az önkormányzatok, a gazdák és a vállalkozók számára jelentősek az uniós források, de nemzetpolitikai szempontból is létszükséglet ott lenni Brüsszelben. Erdélyi magyarként együtt tudunk gondolkodni és dolgozni a FIDESZ-KDNP EP-képviselőivel és a felvidéki EP-képviselőkkel, így együtt megkerülhetetlen frakciót alkothatunk az Európai Parlamentben. Az elnök szólt a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezés európai sikeréről is és az abban rejlő lehetőségről, amely közös munkát igényel. „Kell legyen véleményünk európai kérdésekben is, ha jelen vagyunk, napirenden tudjuk tartani a számunkra fontos problémaköröket” – hangsúlyozta Tamás Sándor.
A Magyar Polgári Párttal kötött jó együttműködést meg akarjuk őrizni, ez rajtunk nem fog múlni – hangsúlyozta Kelemen Hunor a Háromszéki Képviselők Tanácsának csütörtöki ülésén.
A 2016-os választási évet tartotta szem előtt az RMDSZ, amikor 2014-ben, az előző európai parlamenti választást megelőzően együttműködést kötött a Magyar Polgári Párttal. A magyar közösség elvárását meghallotta a Szövetség, az együttműködés pedig az MPP-nek is sikert hozott – fogalmazott az RMDSZ elnöke. „Ma kétszer annyi polgármesterük van, mint volt 2016 előtt. Két parlamenti képviselőjük van a parlamentben, ahol eddig egy sem volt. Most is azt mondom MPP-s barátainknak, hogy 2020-at lássák maguk előtt. 2019 után két fontos választás is lesz, az önkormányzati és a parlamenti” – tette hozzá a szövetségi elnök.
„Döntés előtt állunk, amely által rengeteget nyerhetünk, de veszíthetünk is: soha egyetlen európai parlamenti választásnak nem volt ekkora tétje számunkra, mint a mostaninak” – hívta fel a figyelmet Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke csütörtökön Sepsiszentgyörgyön. Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének kongresszusi küldötteit jelölő ülésén részt vevő politikus kiemelte: ezen a választáson a közösség valójában az őshonos kisebbségek és az illegális bevándorlók Európája között dönt: arról, hogy lesz-e egy erős Európa, amely képes megvédeni kultúráját, identitását, népét. „Döntünk azonban arról is, hogy lesz-e egy fejlődő Erdély, ahol gyermekeinknek jó élni és dolgozni” – hangsúlyozta Hegedüs Csilla.
Elmondta: mielőtt döntést hozna az ember, meg kell néznie, kire számíthat. Ezen az EP-választáson a magyar emberek összefogásán múlik, hogy megmutassuk: erős, értékes és értékteremtő közössége Európának, amely képes kiállni jogainak védelmében és kultúrájának megbecsüléséért – részletezte Hegedüs Csilla. „Ugyanakkor nem tűrjük el azt, hogy állandóan kioktassanak minket. Nem mi vagyunk Európa rossz gyereke, már rég teljesítettük a feltételeket ahhoz, hogy szabadon utazzunk Európában. Nem akarunk a határon várakozni, kitenni magunk a határőrök kénye-kedvének.”
Hangsúlyozta: a májusi EP-választástól függ azoknak az uniós támogatásoknak a további alakulása is, amelyekből eddig fejleszteni, építeni lehetett Erdélyt. „Nem mi vagyunk az Unióért, hanem az Unió van értünk. Sepsiszentgyörgy és Háromszék ezt már megértette, és példaértékű uniós projekteket valósítottak meg” – fejtette ki a politikus. Hozzátette: Sepsiszentgyörgy fejlődő és szerethető város, amely sokat jelent számára. „Hét évet laktam itt, itt születtek az öcséim, itt játszottunk a kórház és a múzeum udvarán. Itt volt rajtam először székely ruha az óvodás szerepléskor a Dózsa klubban” – idézte fel Hegedüs Csilla.
„Csak a templomaink és műemlékeink felújítására 168 millió eurót sikerült mindeddig lehívni; ekkora összeget a román állam száz év alatt sem szánt erre a célra” – emlékeztetett, hozzátéve: ezekre a támogatásokra a közösségnek továbbra is szüksége van, a döntés arról is szól, hogy megharcolunk-e a továbbiakra nézve ezekért.
„Egy EP-képviselő dolga az, hogy több uniós támogatást juttathasson a helyi közösségeknek, hogy az EU-ban folyamatosan ismertesse a közösségünket érő jogsértéseket” – jelentette ki Hegedüs Csilla. Hangsúlyozta: számára a mandátum nem a kampányok előtti időszakról szól. „Ugyanúgy dolgoztam közösségünkért, amikor államtitkár vagy kulturális miniszter voltam. Számomra az EP-képviselői mandátum egy eszköz: a munka, az érdekérvényesítés eszköze” – tette hozzá.
A HÁRIT egykori elnöke, Oltean Csongor több mint egy évtizede tevékenykedik az ifjúsági szférában, most a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnökeként indul a közelgő EP választásokon. A csütörtöki eseményen felszólalásában elmondta: „Romániában a 18-34 év közötti fiatalok aránya közel 30 százalék, a szavazati joggal rendelkező erdélyi magyarság egyharmadát tehát a Magyar Ifjúsági Értekezlet tudja megszólítani hitelesen, hiszen mi dolgozunk együtt velük, mi találkozunk velük nap mint nap, mi ismerjük, sőt éljük át azokat, amiket ez a korosztály.” Az RMDSZ EP listáján éppen ezért fontos, hogy súlyuknak megfelelő helyet kapjanak a fiatalok, mert nemcsak azok mozgósítása, hanem problémáinak, igényeinek felmérése és a megoldások javaslata is az ők feladatuk. „Nyitott határokkal, globalizált világban nem elég itthon tevékenykedni, hanem egyre inkább nyitni kell a nemzetközi kapcsolatok, intézmények irányába, és az EP-választás, a jelöltség és maga a képviselői mandátum ennek hatékony eszköze. Erre vállalkoztam, az erdélyi magyar fiatalok hangja kívánok lenni a kampányban”— fogalmazott a MIÉRT elnöke.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának egykori főkonzulja, jelenleg fideszes parlamenti képviselő felszólalásában a Fidesz-KDNP és az RMDSZ nemzeterősítő eddigi és jövőbeni együttműködését emelte ki. Az EP-választások és az Európai Parlament működését illetően elmondta, a FIDESZ álláspontja hasonló az RMDSZ-éhez. „Az Európai Unió válságban van, de nincs más alternatíva, mint az Európai Unió. Mi hiszünk Európában. Abban vagyunk érdekeltek, hogy Európa megváltozzon, ne abba az iránya menjen, amelybe most halad. Azt szeretnénk, hogy Európa visszataláljon a helyes útra, hogy az erős nemzetek Európája legyen. Fontos, hogy hallassuk a hangunkat, hogy erős magyar, erős erdélyi magyar képviselet is legyen Brüsszelben” – hívta fel a figyelmet a közös csapatmunkára, feladatvállalásra a képviselő.
A 83 tagú Háromszéki Képviselők Tanácsának elnöke Márton Árpád vezette az ülésszakot, ahol a jelenlevők elfogadták a háromszéki kongresszusi küldöttek névsorát. 90 tagú képviselet vesz részt a Kolozsváron megszervezésre kerülő kongresszuson – ismertette az ülésen Grüman Róbert, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke.
Az ülésen résztvevők többek között az összeférhetetlenségi törvény, az önkormányzati munkát hátráltató bürokrácia, az országos költségvetés előkészítése kapcsán szólaltak fel. „Arra kérjük a szövetségi elnök urat, hogy az RMDSZ az országos költségvetésről szóló tárgyalásokon képviselje a vidombáki repülőtér ügyét is, amely ugyan Brassó megyében épül, de Háromszék javát is szolgálja, elengedhetetlenül szükséges turisztikai és gazdasági fejlődés szempontjából az egész térség számára” – fordult Tamás Sándor Kelemen Hunorhoz a megyei önkormányzat és Sepsiszentgyörgy nevében. Mint ismeretes, Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy önkormányzata kiemelt prioritásként kezeli a vidombáki reptér felépítésének ügyét, amelynek befejezésére mindkét intézmény 3-3 millió euró támogatást ígértek.
A Háromszéki Küldöttek Tanácsa mandátumot adott a háromszéki kongresszusi küldötteknek, szavazatukkal támogassák Kelemen Hunor szövetségi elnök újraválasztását. „Elnök úr, számíthatsz ránk és mi is számítunk rád.” – fogalmazott Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke.