Skip to main content

Diáktanácsok és civil szervezetek vezetőivel, fiatal vállalkozókkal, külföldről hazaköltözött fiatalokkal, valamint először szavazókkal találkozott Benkő Erika és Olteán Csongor, az RMDSZ háromszéki képviselőjelöltjei.

foto_Kocsis-B_Janos-talalkozo_fiatalokkal-4941

Fontos, hogy magyar képviselet legyen a parlamentben, amely utat nyit az erdélyi magyar fiatalok gondjainak megoldásához. A szerdán megtartott találkozón a fiatalok által megfogalmazott kérdések főként az oktatási rendszer módosítása, a román nyelv idegen nyelvként való oktatása, és a szakoktatás felkarolása köré épültek. Meglátásuk szerint társadalmi mentalitásváltásra van szükség a szakoktatás tekintetében, hiszen egyre kevesebb a jó szakember, azok közül is rengetegen keresnek megélhetést külföldön.

Szükség van minimális házi feladatokra, szükség lenne diákhitelre, ügyintézés tekintetében pedig magyar ügyfélfogadásra, és a bürokratikus eljárások csökkentésére, a fiatal vállalkozók pedig kapjanak kedvezményeket, támogatást.

A fiatalok arra is kérték a képviselőket, dolgozzanak azon, hogy az átlagfizetéseket emeljék a Brassó vagy Szeben megye szintjére mind a gyári, mind az egészségügyben dolgozók tekintetében, hogy itthon maradjanak a jó szakemberek. Szükség lenne egy olyan magyar nyelvű tájékoztató portálra, amely konkrét programokat, javaslatokat tartalmaz.

Olteán Csongor, képviselőjelölt elmondta, fontos, hogy kormányon legyen az RMDSZ, mert a megbeszélt kérdésekben érdemben csak így tudnak tenni. A képviselőjelölt bemutatta a Magyar Ifjúsági Értekezlet által kiadott pályázási lehetőségeket tartalmazó kisokost, amelynek célja promoválni azon pályázati lehetőségeket, amelyek érintik mind a fiatal vállalkozókat, mint a civil szervezetkben tevékenykedő fiatalokat. Hozzátette: „amellett, hogy a Szövetség prioritásként kezeli az erdélyi magyar oktatási rendszer kérdését azon dolgoznak, hogy az elfogadott önkéntességi törvény után az ifjúsági törvényt is elfogadtassák a parlamentben, amelyhez a Magyar Ifjúsági Értekezletnek is voltak javaslatai.”

Benkő Erika, az RMDSZ képviselőjelöltje, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat elnöke úgy látja, ahhoz, hogy érdemben tudjanak dolgozni a parlementben, ismerniük kell a közösségük problémáit és annak elvárásait a magyar parlamenti képviselettel szemben. „Ezen belül kiemelt terület az ifjúság, mindaz, ami a fiatalokkal kapcsolatos, hiszen ők azok, akik hosszú távon meghatározzák a közösségünk jövőjét. Fokozottan oda kell figyelnünk a fiatal generációra, arra, hogy mi a véleményük az erdélyi magyar közéletről, hogyan lehetne a közéletet, a politikát közelebb vinni hozzájuk, egyáltalán mit várnak el a politikumtól, melyek azok a kötődési pontok, a fiatalok és a politika között, amelyre építeni lehet.”

A képviselőjelölt arra biztatta a fiatalokat, hogy legyenek bátrak, merjenek és álljanak ki elképzeléseik mellett.