Az RMDSZ Háromszéki Nőszervezete is csatlakozott az országos nőszervezet telefonos segítő szolgálatához, a Halljuk egymást! elnevezésű programhoz. A kezdeményezés célja, hogy megelőzzék a bezártság okozta elmagányosodást, hogy a szépkorúakat hiteles forrásból tájékoztassák. Kovászna megyében ezidáig 15 településről, 22 önkéntes jelentkezett a programba, ők keresik meg telefonon az egyedül élő időseket, hogy segítséget nyújtsanak.
Ájgel Ágnes, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke elmondta: „A koronavírus-járvány során elindított kezdeményezés célja, hogy segítséget nyújtsunk azoknak az időseknek, akik egyedül élnek, akikhez talán még a szomszéd vagy rokon se kopog be hosszú ideig. Most rajtunk a sor, hogy visszaadjuk a törődést, és az idős emberekre odafigyeljünk. Ha szemtől szemben nem is tudunk, de legalább telefonon mellettük legyünk, biztassuk, támogassuk őket”. Hozzátette, nagy öröm, hogy bár pár napja indították el a kezdeményezést a megyében, már nagyon sok jószándékú önkéntes jelentkezett be a programba. Nemcsak nők, férfiak is csatlakoztak segítőként. Vannak köztük egyetemista fiatal lányok, egészségügyben dolgozók, pedagógusok, állapotos kismamák, kisgyerekes anyukák, tevékenységüket felfüggesztett vállalkozó nők és olyanok is, akik a napi 8-10 órás munkájuk mellett is segítenek. „A tapasztalat azt igazolja, hogy hiánypótló a kezdeményezés, nagy szükség van rá. Az idősek örömmel fogadják a megkeresést, nagyon sok esetben csak elmesélik, hogy mi foglalkoztatja őket, milyen az életük, vagy tájékoztatást kérnek a napi hírek, szigorítások kapcsán. A programot a járvány lejártával is szeretnénk folytatni” – emelte ki Ájgel Ágnes.
A 71 éves sepsiszentgyörgyi Olga néni a helyi rádióban hallott az RMDSZ Nőszervezetének a kezdeményezésről. Örömmel fogadta a megkeresésünket. Az idős hölgy egyedül él Füles kutyájával, a hétköznapokban ritkán, s ebben a tilalmi időben egyáltalán nincs más társasága.
„Optimista vagyok, életemben pozitívan gondolkoztam, de néha van síros napom. Hálás vagyok, ha valaki közbe felhív, s megkérdezi, hogy vagyok. Nagyon jónak tartom a halljuk egymást ötletet, remélem sokáig fog működni, mert sokan vannak ebben a helyzetben, amiben én is vagyok” – fogalmazott Olga néni.
A program lényegét képező segítő beszélgetés nem minősül terápiás beszélgetésnek vagy lelkisegély szolgálatnak. A cél a tájékoztatás. A projekt önkéntesei rendszeresen telefonálnak az ezt igénylő időseknek, akiket nem csak meghallgatnak, de naprakész információkkal is ellátnak, és ha szükség van rá, elintéznek egy-két dolgot nekük. Fontos, hogy minél több idős ember érezze: nincs egyedül, megoszthatja másokkal gondjait, meghallgatja őt valaki, segít valaki.
További önkéntesek jelentkezhetnek, akik szeretnének részt venni a projektben és szívesen kapcsolatot teremtenek a szépkorúakkal. Jelentkezni egy online űrlap kitöltésével lehet itt.
Azok a háromszéki idősek, akik igénylik a beszélgetést az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének számán jelentkezhetnek hétköznaponként 10-13 óra között a 0733 009 002-es telefonszámon.
Amennyiben ismer egyedül élő idős személyt, küldje el az illető nevét és telefonszámát üzenetben az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének Facebook (www.facebook.com/haromszekinok) oldalára. A szervezet munkatársai gondoskodnak a további teendőkről.