Skip to main content

Teltházas közönség fogadta az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezetének meghívására érkezett Szily Nóra motivációs előadását pénteken, a Vigadó Művelődési Házban. A magyarországi televíziós újságíró, coach arra ösztönözte a jelenlevőket, hogy valósítsák meg önmagukat, figyeljenek magukra, a bennük rejlő lehetőségekre és vágyakra, melyeket az oly sokszor elhangzó „örömgyilkos” mondatok igyekeznek elhalványítani.

foto_Kocsis_B_Janos-Szily_Nora_Kezdivasarhelyen-8894

„Nem véletlen esett a választás évindító rendezvényünkként a magyarországi Szily Nóra közismert televíziós műsorvezető, pszichológus, coach előadására, hiszen olyan témákat érint, amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak. Így az év első hónapjában mire is lenne szükségünk, nekünk nőnek, mint hogy megerősítésben, támogatásban és energiával feltöltődve kezdjük az évet, hiszen nőszervezetünk idei eseménynaptára is színes programokat kínál. Továbbra is szem előtt tartjuk a hagyományok ápolását, az ünnepekre való készülést, a nőket érintő rendezvényeket, valamint a közösség érdekében kifejtett tevékenységeket”— fogalmazta meg köszöntő beszédében Fejér Melinda, az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezetének elnöke.

Boldogabb 2019-es évet, avagy az elégedettség titkai: személyiségünk mibenvalósága, a magunkkal folytatott küzdelem, siker és boldogság, család és karrier, a kudarc megélése, az élet hepe-hupája, a sokféleség tisztelete, a félelem és továbblépés, az őszinte öröm – mindaz, ami életünk részét képezi, és amiről Szily Nóra kellő humorral és őszinteséggel beszélt közönségének.

A huszonöt éves szakmai, illetve magánéleti tapasztalat sok mindenre megtanította. Vallja, hogy a siker és boldogság mindenkinek más jelent, de instant boldogság és siker nincs. „Az a siker, az a teljesség, az az elégedettség, és az a szépség, amikor a saját magam szépségének, alkatának, korának, lehetőségeinek, képességeim maximumának megfelelően kihozom mindazt önmagamból, amit csak lehet. De nem többet, nem olyant, mint más, hanem, ami bennem van, amitől én repesek. Nem másban keresve, mástól várva, hanem önmagamban.” Tudatosítanunk kell magunkban, hogy „a kudarc nem a siker ellentéte, hanem a siker velejárója. Kudarc, kockázat nélkül nincs siker. Az a legnagyobb kudarc, amit nem tettünk meg.” Szily Nóra arra biztatta a hallgatóságot, hogy merjenek kilépni a komfortzónájukból, még akkor is, ha benne van az elbukás lehetősége.

„Mindenkinek megvan a maga belső tüze, amire időt kell áldozni. Az idő maga az élet”— mondta. Tűzzünk ki célokat, tervezzünk a szakmai és magánéletben egyaránt, hiszen a vágy a lélekmotor benzine, ami nélkül nem tudunk előrelépni. Alapmondata: „Nem az a kérdés, hogy mire vagy képes, hanem, hogy mire vagy lelkesen, jóérzéssel képes.” Törekedjünk arra, hogy az életünkben egyensúlyt teremtsünk, és találjuk meg saját boldogságunkat, indítsuk el saját életünkben a változtatást, mert „rajtunk múlik, hogy a napsütést vagy a Nemerét vesszük észre.”

Előadása végén Szily Nóra tanulságos történettel búcsúzott: Egy törzsben az volt a szokás, hogy az újszülöttet egy agyagkorsóval ajándékozták meg, amelybe élete során, minden este fehér vagy fekete kavicsokat helyezett az illető, annak függvényében, hogy jó vagy rossz napja volt. Az előadó az kívánta a hallgatóknak, hogy minél több fehér kavicsot gyűjtsetek, hogy tudják meglátni életükben a szépet.

Szily Nóra először látogatott Erdélybe, itt tartózkodása alatt bepillantást nyert a térség látnivalóinak egy részébe, megtekintette a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumot, a csernátoni Haszmann Pál Múzeumot és a Szent Anna-tavat. „Maradjunk épülő közösség. Ígérem, hogy visszajövök erre a csodálatos vidékre. Jó volt veletek” – fogalmazott.