Skip to main content

Tizenkét éven át vezette az RMDSZ felsőrákosi szervezetét Andorkó Ferenc, aki a csütörtökön sorra került tisztújításon nem indult újabb mandátumért.

Felsorakos_1

A helyi kultúrotthonban szervezett eseményen több mint félszáz helyi lakos kapcsolódott be a szervezet életébe. Jelen voltak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség erdővidéki, valamint megyei vezetői mellett a térség képviselője és szenátora is.

A közvetlen, kötetlen hangulatban lezajlott tisztújításon a jelenlévők egyhangúan Kotecz Attilát bízták meg az elnöki tisztség betöltésével. “Erős helyi közösséget szeretnék kialakítani, valamint azon dolgozni, hogy sikerüljön helyreállítani az emberek változtatásba vetett hitét.” – vallotta megválasztását követően a szervezet elnöke.

Az elnökséget tovább erősítik munkájukkal választmányi tagokként László Brigitta, Bíró Lehel, Nóda Sándor és Pető Zoltán.