Skip to main content

Aktuálpolitikai kérdésekről tartott sajtótájékoztatót Fejér László Ödön RMDSZ-es szenátor Kézdivásárhelyen, június 22-én.

DSC07772

A szenátor bevezetőjében röviden beszámolt az elmúlt időszakban végzett parlamenti munkájáról, ismertette azokat a törvénytervezeteket és módosításokat, amelyeket az RMDSZ frakciója az elmúlt ciklusban a parlament elé terjesztett.

Fejér elmondta, már a parlamenti ciklus kezdetekor látszottak azok a jelek, amelyek arra utaltak, hogy nem fog gördülékenyen menni az ország törvényhozási folyamata. Akkor az államelnök akadékoskodása késleltette az ország irányítását, ma a többségi párt belső viszályaitól hangos a sajtó mind belföldön, mind külföldön.

A rövid beszámolót követően Fejér László Ödön szenátor szomorúságának és kiábrándultságának adott hangot. Az elmúlt napok történései megrendítették abban a hitében, hogy az országban minden a demokrácia jegyében és annak értékrendje alapján történik. Látva az országos médiában és a parlamentben felszínre törő szélsőséges nacionalista hangokat és megmozdulásokat, úgy látja, hogy ismét a nulláról kell kezdeni felépíteni a román-magyar kapcsolatokat. Az eddigi „csend”, felszínes volt, a központi médiának sikerült olyan nacionalista hisztériát keltenie, amely egy normális demokráciában elfogadhatatlan, holott semmi olyan kérése nem volt az RMDSZ-nek, amit már eddig is nem ismert volna a parlament vagy a közvélemény. Ezekkel a törvényekkel a magyarság biztonságérzetét akarták elérni, olyan törvényes keretet biztosítani, amivel a magyarság egyenrangúnak érezheti magát Romániában a többségi román állampolgárok mellett.