Szűkebb és tágabb közösségükre, valamint az önmagukra való odafigyelés céljából alakították meg a mikóújfalusi nők pénteken, június 21-én az RMDSZ helyi nőszervezetét.
A községben már működik fúvószenekar, egyházi nőszervezet és ifjúsági szervezet, tűzoltó csapat is van, ám a nők ez alkalommal egy újabb vonalat szeretnének bevinni a közösség életébe. Demeter Ferenc polgármester örömmel fogadta a kezdeményezést és támogatásáról biztosította az RMDSZ Mikóújfalusi Nőszervezetének tagjait. „Az ajtóm mindig nyitva lesz Önök előtt. A nők nagyon sok áldozatot hoznak a mindennapokban és megérdemlik, hogy kicsit kimozduljanak otthonról. Sok programot és jó ötletet kívánok, töltsék meg élettel a szervezetet” – fogalmazott az elöljáró.
Ájgel Ágnes, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke kedvhozóként beszámolt az elmúlt évek nőszervezetes tevékenységeiről. Elmondta, örül, hogy ennyi vagány, tenni akaró nő gyűlt össze Mikóújfaluban. „Arra törekszünk, hogy jó hangulatot vigyünk a közösségeink mindennapjaiba, azáltal, hogy olyan programokat szervezünk, amelyek kimozdítanak a szürke hétköznapokból, feltöltődést nyújtanak, legyen az egy pszichológus, egy orvos előadása, kézműves tevékenység, a rászorulók megsegítése, vagy csak egy tea melletti találkozás. Nemcsak magunkért, hanem közösségünkért is dolgozunk, de ezt csak úgy tudjuk megtenni, ha kilépünk a kapun, a szoba négy fala közül. Azt hiszem, erre nagy szükség van a mai háromszéki településeken” – emelte ki az elnök arra biztatva a jelenlevőket, hogy próbálják ki magukat a nőszervezetben és alakítsák azt a kedvük szerint.
Az eseményen a hölgyek felszabadultan vettek részt a Grüman Éva Orsolya foglalkozásvezető által tartott energiajátékon, önismereti és motivációs gyakorlatokon, melynek végén számos olyan tervvel és ötlettel rukkoltak elő, amelyeket a nőszervezet keretén belül szeretnének megvalósítani. Ilyen a községi könyves szekrény létrehozása, ahonnan bárki szabadon elviheti, és olvasás után visszateheti a könyvet, szívesen szerveznének csoportos sporttevékenységet, baba-mama klubot hoznának létre, kirándulnának, önkéntes segítő tevékenységet végeznének, illetve a rakottág készítésének módját is szeretnék átadni a fiataloknak.
Terza Réka Erika a nőszervezet megalakításának egyik helyi kezdeményezője vállalta mindezek felkarolását és kezdeményezését az elkövetkezőkben.