A közigazgatásilag Sepsiszentgyörgyhöz tartozó két településre, Szotyorba és Kilyénbe látogatott ki Markó Attila, az RMDSZ képviselőjelöltje és Kelemen Szilárd Péter fiatal városi tanácsos.
Legutóbb Szotyorban a VII. Gyermek és Ifjúsági Népdal- és Néptánctalálkozón vett részt a képviselőjelölt, hétfőn időt szakított arra is, hogy a városi tanácsos és Rápolti István falufelelős kíséretében a település utcáit járja végig.
Kilyénben sem első alkalommal találkozott a lakókkal, hiszen lakossági fórumon már alkalmat kerítettek a párbeszédre, a település problémáinak megbeszélésére. Ezúttal Török Aranka falufelelős körbe is vezette a falu utcáin.
Markó Attila a falujárás tapasztalatait összegezve elmondta: “Legutóbbi ittlétünkkor ígéretet tettünk, hogy újra ellátogatunk, és ez alkalommal bejártuk a települések utcáit is. A két faluban többszáz emberrel találkoztunk. Jó hangulatban elbeszélgettünk, ugyanakkor meghallgattuk a panaszokat és a javaslatokat is, hiszen a közösség érdekében cselekedni együtt, közös erővel tudunk”.
Mint sok más helyen, itt is a legfontosabbak a megélhetési gondok. Fiatal gazdákkal is elbeszélgetve elmondta: Klárik László szenátorjelölttel közösen olyan törvénytervezeteket dolgoznak majd ki, amelyek által kedvezmények és több támogatás jut a gazdáknak. Ugyanakkor – látva az új melegházas virágkertészeteket – örül annak, hogy sok fiatal ötletesen kihasználja a lehetőségeket, ám e kis vállalkozások életben maradásához támogatás és megfelelő piaci lehetőségek szükségesek.