December 8-án, csütörtökön tartotta kampányzáró sajtótájékoztatóját az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete, amelyen Tamás Sándor megyei elnök és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere mellett a háromszéki magyar összefogás listáján induló hat képvisel- és szenátorjelölt is részt vett. Vasárnap sorsdöntő fordulathoz ér az erdélyi magyarok sorsa, most minden magyar ember tehet ennek érdekében, hangzott el a sajtótájékoztatón.
Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke köszönetet mondott mindazon kritikus-támogatóknak, akik az elmúlt hetekben, hónapokban az RMDSZ-MPP mellé álltak, kezdve Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével az idős barátosi gazdáig, akik a megfogalmazott kritika mellett belátva a választás tétjét, mindannyian részvételre buzdítják a székelyföldi, erdélyi magyarokat. „Az összefogás listán Háromszéken négy bejutó képviselői és két szenátori hellyel számolunk. Ehhez azonban fontos a háromszéki magyar emberek hozzáállása, az, hogy minél nagyobb számban elmenjünk vasárnap szavazni.” – tette hozzá.
„A nyáron is megtapasztaltuk, hogy az a közösség, amelyik a helyhatósági választásokon jól megszervezte saját magát és összefogott, jobb eredményt ért el. Ilyen a bodzavidéki román közösség, ahol a tíz százalékkal nagyobb részvételi aránynak köszönhetően az eddigiekhez képest eggyel több román tanácsost juttattak be a megyei önkormányzatba. Ezért nagyon fontos, hogy vasárnap ne legyünk közömbösek a választás, a minket érintő ügyek kapcsán, és a magyar közösség nagyobb arányban vegyen részt a választásokon”- fogalmazott az elnök.
Benkő Erika, képviselőjelölt a sajtótájékoztatón a választási törvény előnyeként emelte ki, hogy habár az szűk keretek közé szorította a kampányt, meglátása szerint a jelöltek így közelebb kerültek az emberekhez és közvetlenül szólították meg őket. „Számomra hihetetlenül tanulságos volt minden egyes alkalom, amikor a helyi emberekkel találkoztam, hiszen tartottunk rétegtalálkozókat, tanárokkal, idősekkel, fiatalokkal. És ezeken a beszélgetéseken arra bátorítottuk az embereket, hogy mondják el, hogy mit várnak el a magyar parlamenti képviselettől, melyek azok a rendszerszintű korrekciók, amit mi meg tudunk tenni. Én remélem azt, hogy az emberek látják bennünk a változást.”
Márton Árpád, képviselő kiemelte, az emberjogi kérdések jogi vetületével akar továbbra is foglalkozni, de az emberekkel való találkozások sok más problémát vetettek fel, köztük olyanokat, amelyekkel már foglalkoztak. „A román állam nem szeret az embereknek fizeni: ezért azt tapasztaljuk, hogy az állam adósságait különböző intézmények kell kifizessék, az összes tartozás orvoslásáért a pénzügyminisztérium kell a felelős legyen.”
Kulcsár-Terza József örömét fejezte ki, hogy mind az RMDSZ mind az MPP tagok megértették és elfogadták az összefogás lényegét. Olyan emberektől kapott visszajelzést, akiktől nem is várt, biztatják és támogatják az összefogást és meggyőződése, hogy az erdélyi magyarság csak együtt tudja felvenni a harcot jogaikért. A képviselőjelölt, Erdély nagy püspökének, Márton Áronnak szavait idézte, amelyet mottóként állított maga elé: „…a gondok elöl nem futok meg. Amit Isten keresztként vállamra rakott, ha vérző térdekkel is, de vinni fogom.”
Könczei Csaba képviselőjelölt életre szóló élményként élte meg az egyhónapos kampányt, amelynek során több mind ezer gazdával találkozott, amint mondta ilyen gazdag és eseménydús gazdakonzultációban még nem volt része, pedig jó pár éve a közért dolgozik. A találkozók során olyan, a gazdák által felvetett gondokat azonosítottak, amelyeket képviselőként mindenképpen képviselni és támogatni fog. Minden településen egy ígéretet tett a gazdáknak: bármi lesz a választások kimenetele, képviselni fogja a gazdákat.
Fejér László szenátorjelölt kampánya során azokat az új törvény adta lehetőségeket ismertette a falujárások során, amelyet a szövetkezeti-, illetve a szupermarket törvény nyújthat mind az agráriumban, mind az állattenyésztésben dolgozóknak. Tapasztalatai szerint már pozitív hozadéka is van a tájékoztatóknak, a kampánynak, hiszen már vannak olyan tejtermelők, akik az elmúlt napokban még csatlakoztak a több mint kétszáz gazdával működő Kézdi Lacto Coop szövetkezethez, de vannak olyan mezőgazdászok is, akik más mezőgazdasági termények értékesítésére is szeretnének szövetkezetet létrehozni. Ennek előkészítésében már érkezett megkeresés a szenátorjelölthöz.
Miklós Zoltán szenátorjelölt elmondta: megerősítő és bátorító az, amit a kampány alatt tapasztalt a lakosságtól, erőt ad munkájához, erőt arra, hogy méltón képviselje a magyarságot a parlamentben, mindezt úgy, hogy megalkuvás nélkül végezhesse munkáját, ne essen csorba a szakmai és emberi mivoltában.
Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere azokról az új kampány módszerekről beszélt, amelyet a parlamenti választások alatt használtak. Nem óriás plakátok által, hanem személyes találkozók alkalmával igyekeztek felvenni a kapcsolatot a lakossággal. Minden jelölt és a polgármester is személyesen kereste fel telefonon a szavazókat, akiket a választások tétjéről tájékoztattak és arra ösztönözték őket, hogy minél nagyobb számban menjenek el a december 11-i választásokra. A beszélgetésekből kiderült, hogy a választók nagy többsége pozitívan fogadta a megkeresést.
A polgármester szerint négy részre lehetne osztani az erdélyi magyar társadalmat a politikai aktivitás szempontjából: vannak a hűséges támogatók, a bizonytalanok, a csalódottak, a negyedik, legkisebb réteget pedig a teljesen inaktívak képezik, akiknek tagjai nem fogyasztanak semmilyen médiát. „Én azt gondolom, hogy ugyanolyan változások előtt áll Kelet-Közép Európa, de bizonyos értelemben az egész világ, mint amilyen a nyolcvanas évek végén állt be. Gondoljunk a Brexitre, gondoljunk az amerikai választások eredményére, gondoljunk akár az olasz népszavazásra. Tehát ez mind azt jelzi, hogy megváltozik a világ és ezek a változások Kelet-Európát is nagymértékben érintik majd. Látjuk azt, hogy Orbán Viktor, akire az elmúlt időkben a nyugati hatalmak nagyon haragudtak, lényegében Kelet-Közép Európa vezető politikusa lett. Arra szeretném kérni a szkeptikusokat, hogy gondoljanak arra, volt-e még az elmúlt huszonhat évben olyan választás, amikor a Kárpát medencében a magyar miniszterelnöktől a házelnökön át az ellenzéki magyarországi pártokig mindenki azt mondja, hogy milyen fontos az, hogy Bukarestben erős képviseletünk legyen. Sorsdöntő pillanatnak tartom december 11-ét, mert ennek az átalakulásnak, mely lényegében annak a rendnek a megbomlását jelenti, ami az elmúlt évtizedekben uralta a világot, ennek mi lehetünk nyertesei és lehetünk vesztesi közösségként. Vesztesei akkor leszünk, ha távolmaradunk, ha széthúzunk, ha mindenben csak a rosszat látjuk és ha nem ismerjük fel ennek a pillanatnak a jelentőségét, mert ebben az esetben nem fogunk számítani és nem fogunk részt venni ennek a folyamatnak az alakításában. Nyertesek akkor leszünk, ha elmegyünk szavazni, erőt mutatunk és látják, hogy velünk számolni kell.”