Skip to main content

Pénteken délelőtt hivatalosan is letették a jelölési dokumentációt az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének jelöltjei a Megyei Választási Bizottságnál.

rmdsz

Elsőként a megyében az RMDSZ csapata nyújtotta be a két szenátor és négy képviselői helyet megpályázó dokumentációt a választási bizottsághoz, majd azt követően a törvényszék elé iktatásra.

A jelöléssel kapcsolatban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség területi elnöke, Tamás Sándor elmondta: “Azt ígértük Háromszéket, Székelyföldet újjáépítjük. Ehhez erős helyi és parlamenti képviseletre van szükségünk. Csak így tudjuk bővíteni a magyar közösség jogait, fejleszteni településeinket és az egész Székelyföldet. Ennek jegyében állt össze az RMDSZ megyei csapata.”

Háromszéki képviselőjelöltek: 1. képviselői körzetben (Sepsiszentgyörgy) Markó Attila, 2. képviselői körzetben (Sepsiszék-Erdővidék) Márton Árpád, 3. képviselői körzetben (Kézdivásárhely és Kézdiszék) Fejér László Ödön, a 4. képviselői körzetben (Orbaiszék és Bodzavidék) Thiesz János.

A szenátorjelöltek esetében: az 1. szenátori körzetben (Sepsiszék-Erdővidék) Klárik László Attila, a 2. szenátori választókörzetben (Kézdiszék – Orbaiszék) Olosz Gergely.