Skip to main content

Közös sajtótájékoztató keretében jelentette be az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete és a Székely Nemzeti Tanács, hogy együttműködnek az október 27-diki, Székelyek Nagy Menetelése elnevezésű autonómiatüntetés kapcsán. A háromszéki RMDSZ-t Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere és Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere képviselték, míg a Székely Nemzeti Tanácstól Izsák Balázs elnök és Gazda Zoltán sepsiszéki elnök vett részt a sajtótájékoztatón.

foto_Kocsis_B_Janos_sajtotajszekelyekmenetelese-3374

Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi szervezetének elnöke elmondta: „Természetes módon vagyunk egy asztal mellett, mert a cél közös, és a cselekvés is közös lesz, hiszen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség teljes mellszélességgel, teljes szervezési kapacitással az október 27-ei közös ügyért dolgozik. Az ország jelenlegi helyzetében mi, székelyek azzal szembesülünk, hogy érveinket nem akarják elfogadni, amikor semmibe veszik egy közösség igényét, nem marad más hátra, mint a parlamenten kívüli demokratikus eszközöket is használni. Akkor, amikor a szavak kevesek, amikor érveinket nem fogadják el, tettekkel fel fellépnünk és főleg együttesen.” Hangsúlyozta, ezek a cselekvések mindenképpen a demokratikus keretek között kell történjenek, erőszakmentesen és úgy, hogy szélesedő összefogást teremtsen a székely emberek között. „Ilyen demokratikus eszköz a köztéren való megnyilvánulás, amelyet a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezett és mi támogatunk, és ilyen demokratikus eszköz a jövő héten kezdődő aláírásgyűjtés a referendum kiírására annak érdekében, hogy a három székely megye egy régiót alkosson. Igen-t akarunk mondani arra, hogy Székelyföld egységes legyen, egyben maradjon. Ez a tüntetés nem csak a tiltakozásról szól, hanem pozitív üzenetről is, hogy Igen-t mondjunk Székelyföldre. Meggyőződésünk, hogy Székelyföld jövője Igen-el kezdődhet el.”

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke elmondta, előzmény nélküli összefogás körvonalazódik a Székelyek Nagy Menetelése körül. Nincsenek viták a különféle szervezetek között, mindenki egyetért abban, hogy fontos az, hogy minél többen vegyenek részt a székelyföldi autonómia érdekében szervezett menetelésen, ezért minden erdélyi magyar szervezet a rendezvény mellé állt.

Mi is meg szeretnénk mutatni a világnak, ahogyan azt például a katalánok tették, hogy nem mondunk le Székelyföld autonómiájáról”- nyilatkozta a Székely Nemzeti Tanács elnöke, aki azt is kihangsúlyozta, hogy szükséges egy olyan közhangulat, melyben az emberek számára világos az, hogy a saját életükről, a saját jövőjükről szól az, hogy megvalósul-e a régió autonómiája. Izsák ugyanakkor felhívást intézett a székely fiatalokhoz, hogy jöjjenek el a menetelésre, jelenlétükkel jelezve a világnak azt, hogy a székelyföldi fiatalok számára nem mindegy, milyen jövő vár rájuk. „Jöjjenek el, mert elsősorban az ő jövőjükről van szó” – véli Izsák.

Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere azt az üzenetet fogalmazta meg, hogy nem szabad félni és önbizalommal kell a jövőbe tekinteni. „Ne féljünk, mert félelemre nem lehet jövőt építeni. Most van az ideje annak, hogy megmutassuk, nem hagyjuk azt, hogy újfent a fejünk felett döntsenek a sorsunkról. Legyen önbizalmunk a céljaink eléréséhez! A székelység az utolsó olyan egy tömbben élő nemzeti közösség Európában, melynek nincsen autonómiája. Bízzunk az igazunkban, hiszen a székelyeknél kisebb számú, Romániánál nagyobb államokban élő közösségeknek is sikerült autonóm régiókat létrehozniuk.”

Antal Árpád arról is beszélt, hogy véleménye szerint, ha a Szent György Napok záró koncertjére általában elmegy ötvenezer ember Sepsiszentgyörgyről, „akkor a Székelyek Nagy Menetelésére is legalább harmincezer sepsiszentgyörgyinek kellene elmennie. A koncertek a szórakozásról szólnak, míg az autonómiatüntetés a gyermekeink és az unokáink jövőjéről.”

Antal figyelmeztetett arra is, hogy nagyon fontos, hogy a menetelés mentes legyen mindenféle szélsőségességtől, hiszen a tüntetést azért szervezik, hogy úgy a román, mint a nemzetközi közvélemény lássa azt, hogy a székelység követelései az európai gyakorlatnak megfelelőek, megvalósíthatóak és legitimek.

Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere a következőket nyilatkozta: „Szórványban születtem és ott is éltem éveken keresztül, tudom mit jelent ott megélni a magyarságot. Fontos, hogy ne féljünk, mert ellenkező esetben néhány év múlva Székelyföld is a szórvány sorsára juthat. A régiósítás nem adhat sem okot, sem lehetőséget arra, hogy Székelyföldet feldarabolják, a tömbmagyarság megoszoljon és kisebbségbe kerüljön. Mi speciális jogokkal rendelkező Székelyföldet akarunk! Autonómiát akarunk! Meggyőződésem, hogy Felső-Háromszék polgárai is ezt akarják, éppen ezért veszünk részt több ezren a megmozduláson.”

Gazda Zoltán, sepsiszéki SZNT elnök kifejezte köszönetét, hogy a történelmi magyar egyházak, a civil szféra, a közigazgatási egység vezetői is az ügy mellé álltak. Felkéréssel is fordult, azok irányába, akik részt vesznek a tüntetésen, hogy egységes arculattal, székely zászlóval és ne pártjelvényekkel, szélsőséges üzenetekkel érkezzenek. „Az erőltetett, számunkra kedvezőtlen régiósítás ellen és Székelyföld autonómiája mellett fogunk tüntetni.”.

Amint ismeretes, a Székelyek Nagy Menetelésére október 27-én kerül sor,a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán.