Skip to main content

Véglegesítette megyeitanácsos-jelöltjeit az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete, nagyrészt végleges a polgármesterjelöltek névsora is, megyeszerte közel 650 helyitanácsos-jelöltet nevesítettek.

logo.[1]

„Az RMDSZ a következő mandátumra Kovászna Megye Tanácsába hangsúlyosan olyan szakembereket jelölt, akik elismertek az egészségügy, oktatás és vidékfejlesztés területén. Három jelöltünket a Nőszervezet nevesítette, hárman 35 év alattiak. A listánk megújult, fele a jelölteknek most kerül először a megyei tanácsba” – tájékoztatott Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke, hozzátéve, hogy a Szövetség 21-22 bejutó hellyel számol a 31 tagú testületben.

„A biztonság mindannyiunk számára életbevágóan fontos kérdés. A következő években kiemelten oda kell figyelnünk az egészségügyi és szociális ellátás fejlesztésére megerősítésére. Ennek mentén jelöltük ki a következő mandátum prioritásait, ugyanakkor folytatjuk a nagyobb lélegzetvételű vidék- és településfejlesztési terveinket, hiszen azokat eleve nem négyéves mandátumokhoz szabtuk” – mondta el Tamás Sándor, aki a tanácselnöki tisztségért méretkezik meg az őszi helyhatósági választáson.

Harminchét közigazgatási egység esetében végleges, hogy kit indít polgármesterjelöltként az RMDSZ, a 4 város és 25 község jelenlegi vezetői folytatnák munkájukat. Hét községben új jelöltet indít a Szövetség, Dálnokon Marti István, Gelencén Ilyés Botond János, Gidófalván Jancsó Ernő, Kökösben Taras Silviu, Lemhényben Jénáki Csongor, Ozsdolán Lukács Attila, Zágonban Kiss Ágoston méretkezik meg. Esztelneken négy év kihagyás után ismét Varga Attilát indítja az RMDSZ, Nagyborosnyón Kanyó Antal, Vargyason Imets Lajos lesz a polgármesterjelölt. Ezen a választáson Szotyori Angéla, Málnás és Fejér Levente, Zabola polgármestere az RMDSZ színeiben méretkezik meg.

Az RMDSZ-nek jelenleg 34 polgármestere és 358 helyi és megyei tanácsosa van Kovászna megyében. Az aláírásgyűjtés július 20-ától elkezdődött, idén változott a törvényes előírás, és a szavazópolgárok 0,5 százalékának a támogató aláírását kell felmutatni. Két ívet kell aláírni, egyiken szerepel a polgármesterjelölt és a helyi tanácsosok jelöltlistája, a másikon a tanácselnök-jelölt és a megyei tanácsosok jelöltlistája.