Skip to main content

Kovászna Megye Tanácsa az egészségügyi központok infrastrukturális fejlesztése mellett hangsúlyt fektet a családorvosi rendszerre, az otthoni beteggondozói hálózatra, a szociális ellátásra és egészségügyi szűrőprogramokra. A megyei önkormányzat RMDSZ-es tanácsosjelöltjei dr. Tarczali Mária, gyermekgyógyász főorvos, dr. Para János, a Kovászna Megyei Orvosi Kamara elnöke, dr. Tóth Zoltán torjai családorvos és Fejér Zsolt egészségügyi asszisztens szakmai tudásukkal és ötleteikkel veszik ki részüket ebből a folyamatból.

2020.09.18_Sajtotaj_foto_Kelemen_Lehel 2

Az új tanácsosokat bemutató sajtótájékoztatón, pénteken Tamás Sándor, megyei tanácselnök kiemelte, Kovászna Megye Tanácsa tíz évvel ezelőtt építőtelepként vette át a dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházat, miután Cseke Attila akkori egészségügyi miniszternek köszönhetően decentralizálták az egészségügyi intézményeket. Uniós alapokból, kormány támogatásból és saját költségvetésből eszközölt beruházásoknak eredményeként ma már fejlett, felszerelt kórháza van a térségnek, de még mindig van tennivaló. „Három, összehangolt alappillérre van szükség ahhoz, hogy jól működjön egy egészségügyi központ: korszerű orvosi felszereléssel ellátott épületre, szakképzett dolgozókra és jó közhangulatra. Mindez a megyei és a helyi önkormányzat, valamint a családorvosok közös feladata. Folyamatos szakmai építkezés zajlik. Az elmúlt évtizedben 52 családorvosi rendelőt újítottunk és szereltünk fel. Megyei és városi kórházainkba pedig több mint 100 orvost hoztunk. Az elkövetkező időszakban megduplázzuk az orvosi lakások számát azért, hogy még vonzóbbá tegyük a fiatal egészségügyi szakemberek számára Háromszéket, hiszen az elkövetkező öt éven belül a családorvosok fele nyugdíjba megy.” Az elnök hozzátette, céljuk pedig az is, hogy a sürgősségi osztályán megnövekedett esetek számát csökkentsék a családorvosi ellátás növelésével.

Dr. Tarczali Mária gyermekgyógyász főorvos harminc éve dolgozik a kézdivásárhelyi kórházban. Családorvosként kezdte pályafutását. Elismert szakemberként vallja, szükség van a generációk közötti kommunikációra, együtt cselekvésre. Három célkitűzést fogalmazott meg. Szükség van az integrált, emelt színvonalú, emberközpontú betegellátás fejlesztésére, ami azt jelenti, hogy több szakemberrel konzultálva megtervezik a beteg kivizsgálásának és kezelésének lépéseit. Szeretne továbbra is aktívan hozzájárulni az egészségmegőrző és szűrőprogramok kiterjesztéséhez a megyében a civil szervezetek bevonásával, amely tanácsadó központok létrehozását is jelentené. Ilyen sikeres projektjük az évek óta működő egészséges életmód programjuk is. Továbbá a fiatalokat és felnőtteket célzó programok mellett az idősekre is figyelnek, az öregotthonok meglátogatása mellett az idősek számára nappali központ létrehozását is javasolja. Elmondása szerint fontos a társadalom perifériájára szorult családok iránti szociális érzékenység növelése és azok támogatása.

Dr. Para János, illyefalvi családorvos volt az egyik ötletgazdája a megyei tanács vidéki orvosi rendelők felújítását célzó programjának. Javasolni fogja, hogy a városi hálózatra is bővítsék ki a pályázási lehetőséget. A több mint három évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező orvos elmondta, fontos, hogy abban a közösségben lakik, ahol dolgozik, jól ismeri ezáltal az embereket. Szomorú tény azonban, hogy nincs utánpótlás. Jelenleg a megye 6-7 községében nincs családorvos. A 97 családorvosnak több mint fele pedig elhagyja a rendszert pár éven belül. A közintézmények és az egészségügyi rendszerben dolgozók együttműködése fordíthat hosszú távon ennek a folyamatnak a pozitív irányba való alakulásán.

A megyei önkormányzat a szociális háló támogatására tízszer nagyobb összeget fordít, mint tíz évvel ezelőtt. A szociális és karitatív munkát végző szervezetek: a Diakónia, a Caritas és a Vöröskereszt támogatására tehát nagy figyelmet fordítanak. Az otthoni idős- és beteggondozás, valamint a fogyatékkal élő gyerekek esetében határozottan szükség van a szociális gondoskodásra, ebben kíván feladatot vállalni megyei tanácsosként Fejér Zsolt, a kézdivásárhelyi kórház egészségügyi asszisztense is.