Skip to main content

,,Az autonómiatörekvések során fontos tényezőnek számít, hogy a román többséggel milyen párbeszédet folytatunk. A közeljövőben meg kell értetnünk velük, hogy a székelyföldi autonómia nem vesz el az ők jogaiból, hanem szintén előnyükre válik, úgy ahogyan arról az olaszok vallanak Dél-Tirolban” – felelte a hallgatóság soraiból érkező kérdésre Vincze Loránt kedden, Sepsiszentgyörgyön.

IMG_0889

Az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje a Székely Nemzeti Múzeumban tartott előadást az európai autonómiamodelleket bemutató fórumon, amelynek Markó Attila háromszéki RMDSZ-es parlamenti képviselő volt a házigazdája. Vincze Loránt szerint a párbeszéd során először a román értelmiséget kell meggyőzni az autonómia előnyeiről, az ők segítségével pedig tovább lehetne azt népszerűsíteni a románság körében, végül pedig a kedvező közvélekedés hozná el a román politikusok álláspontjának megváltozását. „Addig viszont még sok a tennivaló. Az Európai Unió segíthet a pozitív hátszéllel, a dél-tiroli autonómia a példájával, az erdélyi magyarság pedig azzal, hogy erős képviseletet biztosít Brüsszelben közösségünk számára” – tette hozzá a politikus.

A fórum másik meghívottja, René Tumler, a Dél-Tiroli Néppárt ifjúsági szervezetének elnöke részletesen bemutatta, hogyan vívta ki Dél-Tirol az autonómiáját, ez milyen jogokat jelent közösségük számára, illetve milyen célkitűzéseik vannak. Arra a hallgatóságból érkező kérdésre, mit kell tennie az RMDSZ-nek ahhoz, hogy közelebb kerüljön az autonómiához, René Tumler azt felelte, mindenek előtt tárgyalni kell a másik féllel, meg kell találni a közös pontokat. „Ahhoz, hogy kérhess valamit, előbb adnod kell valamit az államnak. Mi mindig a tárgyalások útját jártuk, és így sikerült elfogadtatnunk, hogy az autonómia a megoldást mindkét fél számára. És az Európai Unió hozta el számunkra azt a keretet, amelyben regionális értelemben megtaláltuk az együttműködés és együttdolgozás lehetőségeit. Az EU-ban a nemzetállamokat gyengébbnek a régiókat erősnek szeretnénk látni” – mutatott rá a dél-tiroli meghívott.

Vincze Loránt kampánykörútja május 14-én Kézdiszéken folytatódik.