Codrin Munteanu prefektus újabb magyarellenes ténykedéseiről számolt ma be, sajtótájékoztató keretén belül Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke. Elmondta, hogy a november 5-én a városközpontba kihelyezett óriás SIC tábla ellen már pár nap múlva eljárást kezdeményezett a kormánybiztos.
November 12-én, hétfőn a prefektus azzal indította a hetet, hogy kikérte a város polgármesteri hivatalától, hogy milyen jogi alappal engedélyezte az RMDSZ által kiállított Terra Siculorum feliratú táblát. Ebben nem talált fogást, hiszen minden szükséges okirattal, szerződéssel, szolgáltatás kifizetését igazoló okirattal rendelkeznek. Ezután behívatta, annak a cégnek az ügyvezetőjét, amellyel a területi RMDSZ szerződést kötött. Rá akarta venni a céget, hogy bontsák fel a tábla bérletére vonatkozó szerződést a Szövetséggel. Ezt megtagadva a Brassó Megyei Pénzügyőrség ellenőrzésével találta szembe magát a reklámcég, akik az utolsó három hónapban az RMDSZ-el kötött szerződésekről érdeklődtek.
Tamás Sándor elmondta, hogy mindezekről tájékoztató a belügyminiszter, aminek hatására a prefektus irányából a zaklatások leálltak. A Székelyföldet népszerűsítő anyagok gyártását mindezek ellenére sem állították le. “SIC” feliratú autósmatricákat gyártottak tízezer példányban, amit előszeretettel ragasztgatnak ki autókra a háromszékiek. Egy civil szervezet pedig újabb ezer zászlót rendelt, hogy azokhoz is eljusson, akik a székely zászlós tüntetés alkalmával nem tudták beszerezni. „Egyre többen helyezik ki a székely zászlókat és egyre több autó jelenik meg a SIC-es matrica felirattal, ez pedig annak a bizonysága, hogy nem lehet adminisztratív döntésekkel megakadályozni azt, ami az emberek szívében benne van, és amit bátran vállalnak is”- tette hozza a megyei elnök.
Codrin Munteanu idén május és október között 18 bírósági eljárást indított Kovászna Megye Tanácsa és a települési önkormányzatokkal szemben. Olyan eljárásokat, amelyek a székely közösség szimbólumairól és a magyar emberekről elnevezett intézmények neveiről szóló határozatok megtámadását és megsemmisítését célozzák. Mindezeket látva, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete Codrin Munteanu prefektus leváltását kéri.