Háromszékre látogatott Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikai alelnöke, a Képviselőház külügyi bizottságának vezetője, aki látogatása során a helyi polgármesterekkel költségvetési gondokról, fejlesztési lehetőségekről tárgyalt. Tamás Sándor megyei elnök és Antal Árpád polgármester társaságában találkozott Kovászna megye új kormánybiztosával, Dumitru Marinescuval is.
A találkozásokat követően február 27-én, szerdán, Sugásfürdőn tartott sajtótájékoztató keretében Borbély László kifejtette: a választások után eljött az ideje annak, hogy az RMDSZ ellenzéki pozícióját is figyelembe véve felmérje, hogy mire számíthat Székelyföld beruházások terén. Miután Románia költségvetését elfogadták, evidenssé vált, hogy a hazai források csappanni fognak, így hangsúlyosabban kell támaszkodni az Európai Unió programjai által biztosított beruházási lehetőségekre. A politikai alelnök arra is rámutatott, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt az egyetlen olyan politikai alakulat, amely az illetékes szaktárcához pénzek lehívásának lehetőségéről már a tavaly októberben írásos elképzelést nyújtott be.
A sajtótájékoztató keretében a régiók átalakításáról is beszélt Borbély László. Állítása szerint a jelenlegi régiók nem működőképesek – ezt a közeljövőben statisztikai adatokkal is alátámasztja majd a szövetség. Borbély ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a kormány által jelen pillanatban javasolt régióátszervezési modell az újraközpontosításnak, és nem a decentralizációs folyamatnak kedvez. Az RMDSZ az elkövetkezőkben is ragaszkodik a Maros, Hargita és Kovászna megyéket egy régióba soroló átszervezéshez, a korábbi tervezethez híven működőképesebb modellnek látszik az ország 16 régióra történő feloszlása.
Borbély, Dumitru Marinescu prefektussal többek közt a székely zászló körül kialakult országos vitáról is tárgyalt. Elmondása szerint az elmúlt hetek eseményeinek köszönhetően alig akad olyan ember az országban, aki ne ismerné a lobogót. A politikus azt is pozitívan értékelte, hogy több közéleti személyiség a zászlóhasználat, valamint a magyarság jogai mellett foglalt állást. Borbély László ugyanakkor leszögezte, hogy a székely szimbólumok használata nem törvényellenes, a lobogó körül kialakult feszültség javarészt pedig az RMDSZ nyomására leváltott Kovászna megyei volt prefektus, Codrin Munteanu tehető felelőssé. A nyelvi jogok és szimbólumok használata olyan téma, amelyben a kettős mérce alkalmazása miatt méltán merülhet fel a kérdés „miféle jogállam Románia?” – fogalmazott Borbély László.
A látogatás során Borbély László és a megyei vezetők megtekintették Sugásfürdőn, az elmúlt időszakban történt turisztikai beruházásokat. A kormányzati és uniós alapokból megvalósított sípályát, amely már második éve üzemképes, továbbá a Borvizek útja projekt keretében újjáépített kezelőközpontot.