Benkő Erika: Az ötvenhatosok örök hősök maradnak, mert pontosan tudták, mivel állnak szemben, és mégis követték a belső iránytűjüket, felbecsülhetetlen értékű személyes áldozatokat hoztak, azért, mert hittek egy jobb világban és tenni akartak azért, hogy eljöjjön az a jobb világ.
Hölgyeim és Uraim, tisztelt emlékezők!
Sajnos a mai napig érezzük, tapasztaljuk azt, hogy a szabadságot nem adják ingyen, nem jön magától, keményen kell harcolni érte. Egy olyan világban élünk, melyet újra beleng a tiltás, „a nem, a még azért sem, a nem kaptok semmit, az örüljetek annak, amitek van, mert elvehetjük, megnyírbálhatjuk azt is.”
Ilyen világban élünk, újra.
Amikor nem a testvériesség, a tolerancia és a tisztelet érvényesül, hanem az uszítás, a paranoia és mondjuk ki, a félelem. Amikor lassan oda jutunk, hogy meggondoljuk újra, nem feltétlenül azt, hogy mit mondunk, hanem mivel változott a világ és fejlődött a technológia, mit posztolunk, mit kommentelünk a Facebookon, mert tudjuk, a Nagy Testvér ma is lát és hall mindent.
A történelemben a korszakok váltogatják egymást, hol az elnyomás az uralkodó eszme, hol a szabadság. És ez mindig az embereken múlik. Azon, hogy az emberek meddig képesek elmenni a szabadságuk védelmében. Számomra azok, akik ötvenhatban elmentek a falig, azért maradnak örök hősök, mert pontosan tudták, mivel állnak szemben, és mégis követték a belső iránytűjüket, felbecsülhetetlen értékű személyes áldozatokat hoztak, azért, mert hittek egy jobb világban és tenni akartak azért, hogy eljöjjön az a jobb világ.
Sajnos előbb utóbb minden fogalom kiüresedik, feloldódik, elkopik a használattól. Ma azt látjuk, hogy a „szabadság” fogalmát is egyre furcsábban értelmezik. Szabadok vagyunk nem beszélni a nyelvünket, szabadok vagyunk nem használni a zászlónkat, és szabad ünnepelnünk egy ország létrejöttét, mely nem hajlandó megadni nekünk azt, amit létrejöttekor ígért.
Szerencsére a fogalmak lényege nem kopik el, mert van abszolút igazság, mely mentes minden elfogult értelmezéstől. Szerencsére pontosan látjuk a kettős mércét, és pontosan tudjuk, mi a helyes irány és mi az, ami tényleg a közösség szabadságát jelenti.
Nem lehet elégszer elmondani, hogy milyen jelentőséggel bírt, mikor ötvenhatban először mondták ki: Elég volt!
Amikor valaki elkezd bontani egy falat, először ki kell vennie belőle az első téglát. Ötvenhatban az elnyomás falából kiverték az első téglákat. Sajnos megfizették ennek az árát, de ugyanakkor meg is ízlelték a szabadság ízét, amit aztán soha többé nem feledtek, és a puszta létük emlékeztető volt arra, hogy van élet a propagandán túl, hogy van belső igazság az állami hazugságon túl.
Fontos tehát, hogy a mindenkori valóságunkat folyamatosan górcső alá helyezzük, a megszerzett szabadságjogok tiszteletben tartását számon kérjük és felülvizsgáljuk. Időnként fel kell tenni a kérdést: Célba értünk? Én úgy gondolom, hogy a mai valóságunk alapján a válaszunk nekünk, erdélyi, székelyföldi magyaroknak egyértelműen az, hogy NEM.
De ötvenhat óta pontosan tudjuk, hogy a falból ki lehet verni a téglákat. És azt is tudjuk, hogy az elnyomás csak addig tart, ameddig az emberek engedik, hogy elnyomják őket. És azt is tudjuk, hogy a szabadsághoz nem hasonlítható semmi. És a szabadságra való vágy olyan alapvető emberi vágy, amit soha nem sikerült kipusztítani az emberek lelkéből. Köszönjük azt ötvenhatosoknak, hogy magasra állították a mércét.
Mert az egyetlen mérce egy közösség számára a jövőjét illetően csak a szabadság lehet!
Tisztelet a bátraknak, éljen a szabadság!
