Az RMDSZ idén négy nagy pilléren jelölt ki prioritásokat a törvényhozásban: a nyelvi és közösségi jogok, a területfejlesztés, közigazgatás és gazdaság területén. A cél az, hogy megerősítsék az oktatási rendszert, javítsanak az életminőségen és a szegénységben élők helyzetén – fogalmazott Benkő Erika parlamenti képviselő pénteki sajtótájékoztatóján.
Az RMDSZ frakciója úgy döntött, hogy továbbra is lesz egy bizonyos mértékű együttműködés a kormánypártokkal, azonban ez nem jelent automatikus parlamenti támogatást. Fontos kérdésekben pontszerű egyeztetésekre kerül sor a Szövetség és a kormánypártok között, és csak abban az esetben támogatják a kormánypártok törvényjavaslatait, ha azok a magyar közösség érdekeit szolgálják.
„Nyelvi és közösségi jogok terén továbbra is képviselni fogjuk mindazt, amit eddig. Nagyon fontos az, hogy az elkövetkezőkben is olyan törvények szülessenek, amelyek bővítik az anyanyelvhasználati keretet Erdélyben. Az a célunk, hogy minél szélesebb körben lehessen alkalmazni a nyelvi jogokat Romániában. Jó hír e téren, hogy az Európa Tanácsban kisebbségi nyelvhasználattal kapcsolatosan elfogadták Hoffman Rózsa jelentését, amely határozott ajánlásokat fogalmaz meg a nemzeti parlamentek felé e tekintetben. Azt remélem, hogy ezek az ajánlások segíteni fogják a nyelvi jogok megerősítését Romániában”—hangsúlyozta Benkő Erika.
Az RMDSZ számára fontos az, hogy minőségi oktatás és megfelelő oktatási rendszer legyen Romániában, így ez a továbbiakban is stratégiailag fontos terület a törvényhozás szempontjából, mely kiterjed úgy a bölcsődei hálózatra, mint a tulajdonképpeni oktatás tartalmi elemeire és megszervezésére. A jelen és a jövő tudásalapú, ezért az oktatás milyensége kulcskérdés. Konkrét elképzelések: az óvodai nevelés középcsoporttól kezdődően kötelező legyen, valamint a bölcsődék normatív finanszírozását javasolják, de azt is, hogy kisebbségi osztályok alacsonyabb létszámmal tudjanak önálló osztályként működni.
A képviselő ugyanilyen fontosnak tartja a családpolitikai intézkedéseket is, mint a családi adózás bevezetését. A cél a nagycsaládok támogatási rendszerének a kiépítése. Az RMDSZ rezsicsökkentést szeretne elérni, ennek egyik első lépése a hozzáadott értékadó 9%-al való csökkentése lenne a szennyvíz esetében.
„Szeretnénk elérni azt is, hogy a gyengébb gazdasági mutatókkal rendelkező régiók fel tudjanak zárkózni. Ehhez olyan átfogó állami beruházásokat kellene eszközölni, amelyek elősegítik az ipari beruházásokat egy-egy megyében. A jelenlegi régiófejlesztési tendenciák az erős megyéknek kedveznek, ezen szeretnénk változtatni, azért, hogy a székelyföldi megyék fejlődése a továbbiakban optimálisabb legyen” – tette hozza a sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselő.
A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a Szövetség fontosnak tartja a törvények értelmezéséből adódó nehézségek elkerülését, ennek érdekében javasolják, hogy az önkormányzatok kérhessenek hivatalos véleményezést a Számvevőszéktől a törvények értelmezési lehetőségeiről.
Szerepel továbbá a tervek között a kulturális intézmények finanszírozásával kapcsolatos módosítás is. Benkő szerint igazságtalan ugyanis az a rendszer, amely állami támogatást biztosít a nagyvárosokban lévő kulturális intézményeknek, Sepsiszentgyörgynek viszont négy színházat önerőből kell fenntartania. „Sepsiszentgyörgyi képviselőként azt gondolom, hogy a kulturális intézményeink nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy városunk idővel a régió kulturális központjává váljon, ezért is tartom elengedhetetlennek ezt a kérdést. Ugyancsak a háromszéki települések önkormányzatainak hatékonyságát növelné, ha a személyi jövedelemadó száz százaléka a közigazgatási egységeknél maradna. A közigazgatási törvény módosításával azt szeretnénk elérni, hogy ne a legkisebb ajánlott összeg legyen a mérvadó a fejlesztéseknél, hanem a kivitelezés minőségét is lehessen figyelembe venni” – összegezte a Szövetség legfontosabb tervezeteit Benkő Erika.
Hozzátette: mindenképpen azt szeretnék elérni, hogy Romániában olyan törvények legyenek, amelyek elősegítik az ország fejlődését, és ezáltal javuljanak az életkörülmények, nőjön az erdélyi magyar emberek biztonságérzete.