Skip to main content

„A nőket minden művelt nép megbecsüli” hangzott el a Rousseau idézet az RMDSZ Baróti Nőszervezetének alakuló ülésén október 6-án a helyi könyvtárban, ahol a jelenlevő közel 40 hölgy Tókos Timeát választotta elnöknek, alelnöknek pedig Buda Rózáliát és Gál Brigitta Juditot.

RMDSZ Baroti Noszervezete 83

Köszöntő beszédében Ájgel Ágnes, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke kiemelve a nap történelmi vonatkozását elmondta, a hazafiasságukról tanúbizonyságot tett, kivégzett 13 aradi vértanú mögött álló nőkről sem szabad megfeledkezni, hiszen ők mindannyian bátor, óriási lelkű asszonyok voltak. Igazából egyenrangú vértanúk férjeikkel. Bármilyen nyelven álmodtak is, ők a magyar szabadság női hősei. „Az RMDSZ Nőszervezete arra ad lehetőséget, hogy ma a nők megmutatkozzanak, szerepet vállaljanak és építsék a közösségüket, találkozzanak és igény szerint rendezvényeket szervezzenek. Nagyon sok kihívásnak próbálunk eleget tenni. Sokszínű nőszervezet vagyunk, azért, hogy mindenki találja meg a magának tetsző vonalat, amiben jól érzi magát.”  fogalmazott Ájgel Ágnes. Hozzátette: Igény van a szerveződésre, hiszen az elmúlt két évben országszerte 150 helyi szervezet alakult, Háromszéken a baróti a 9. alegység.

Lázár-Kiss Barna polgármester szerint fontos, hogy a nők együtt tudjanak dolgozni politikai párttól és nézetektől függetlenül. „Ez a szervezet kell legyen az, amely összefogja az erdővidéki, baróti intézményeket, közösségeket. A már meglévő különböző nőszervezetek munkája is azt bizonyítja, hogy a szebbik nem képviselői tudnak energiát vinni a helyi közösségek életébe, több személy megszólítva.” Az elöljáró az önkormányzat támogatásáról biztosította a frissen megalakult nőszervezetet.

Az alakuló ülésen Váncza Tibor, az RMDSZ Erdővidék széki szervezetének elnöke történelmi visszatekintőjében a nők a politikai életben való jogait, a hagyományos női szerepeket ismertette.  Emellett kihangsúlyozta, a nőszervezet célkitűzései között szerepel a nőket érintő problémák megoldása, érdekeinek érvényesítése, a család egységének és összetartó erejének a védelme, szociális támogatási rendszer kiépítése, valamint a nők társadalomépítő törekvéseinek felkarolása.

A nők szerepvállalása egyre nagyobb a mindennapokban. Meg kell őrizzék és tovább adják a hagyományokat, de ugyanakkor a mai modern világ elvárásainak is meg kell feleljenek. Nagy Piroska, a nőszervezet erdővidéki alelnöke szerint a hölgyekben levő akaraterő és lendület elsegíti őket terveik megvalósításáig.

„Nemcsak anyaként, nagymamaként, háziasszonyként, vagy munkavállalóként kell szerepet vállalnunk, hanem a társadalom tágabb körében is ki kell vegyük a részünket. Célunk a nők bizalmának megerősítése, valamint olyan közösség létrehozása a civil és egyházi szervezetekkel közösen, amelyben az emberek jól érzik magukat.” hangsúlyozta Tókos Timea, újonnan megválasztott elnök.