Skip to main content

Anyagi támogatásban részesítik az RMDSZ, MPP és EMNP háromszéki szervezetei Leheta Lóránt Zsoltot, hogy kifizesse a háromszéki főfogyasztóvédő, Gheorghe-Mircea Diacon ellenében elveszített perben kiszabott pénzbírságot.

A kamionsofőr esete egyértelműen jellemzi a román igazságszolgáltatást: a magyarok lakta területen megengedett, hogy a román köztisztviselők diszkrimináljanak, visszaéljenek hatalmukkal, a bíróság pedig a kettős mércét alkalmazza.

zabola
Helyszíni beszámolók szerint, „Mircea Diacon egy magyar nóta hallatán elkezdett mocskolódni, köpött a zenekar felé. Az érintett magyar ember kétszer is odament, s megkérdezte, miért teszi ezt. Diacon kijelentette: amíg ő itt van, magyar zenét nem fognak húzni! Majd Diacon részegen odament az asztalukhoz, és azt mondta: Fii atent, că eşti luat în vizor! (Vigyázz, mert figyellek!).” Ekkor törött el a főfogyasztóvédő orrsövénye.

Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke elmondta: „Azért álltunk a megvádolt Leheta Lóránt Zsolt mellé, azért gyűjtöttük össze a pénzt, hogy legyen világos: a más megyéből idetelepedett és nyakunkba ültetett köztisztviselő ne viselkedjen úgy, mintha az övé lenne az ország. Tisztességesen végezze a munkáját, ne keresse a konfliktusokat, és főként ne generálja azokat. Visszaélés történt a bíróság részéről, igazságtalannak tartjuk az ítéletet, amit a kamionsofőr esetében hozott az ügyben, hiszen szemet hunyt afelett, hogy a főfogyasztóvédő maga is súlyos törvénysértéseket követhetett el. Ekkor kóstolta meg – a korábban általa kigúnyolt – székely ízet. Nem tudni, hogy édes volt-e vagy keserű, mert nem nyilatkozott erről. Sajnálatos, hogy a hatóságok figyelmen kívül hagyták a főfogyasztóvédő esetében a hatalommal való visszaélés, ittas vezetés, provokáció kivizsgálását a nyomozás során.”

Bálint József, az EMNP háromszéki szervezetének elnöke kifejtette: „Mi nem a verekedést vagy a verekedőket akarjuk támogatni, hanem segíteni egy tettéhez viszonyítva súlyosan büntetett polgártársunknak, szerény összeggel részünkről, amellyel mi is hozzájárulunk ehhez az akcióhoz, a tagságunk köréből javasolt gyűjtés eredményeként. Lehetőséget biztosítottunk, hogy a köreinkből is adakozni tudjanak, és az eljusson az érintetthez.”

Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki szervezetének elnöke felháborítónak tartja a főfogyasztóvédő viselkedését. „A szóban forgó eset csak az egyik a sok közül. Nem hagyhatjuk annyiban, a jogsértő cselekedetei felett nem hunyhatunk szemet, mindennek van határa. Sajnálatos, hogy a román törvénykezés is az ilyen embereket támogatja, az „igazságot” az ők oldalukra állítja. De aki keresi a székelyek igazságosságát, az így vagy úgy, de megkapja” – nyilatkozta Kulcsár.