Az idei év háromszéki Ezüstfenyő díjasa Erdő Ernő, Ernő bácsi

A magának megfogalmazott életforma: „Ott, ahol élsz és dolgozol, legyen házad is, ne csak kenyered” (1953)

Apró szilánkok majdnem nyolcvan év életpályájából

Erdő Ernő, Brassóban 1935. április 18-án kisiparos család első gyermekeként látta meg a világot. Az első öt évet kisgyerekként a Csigahegy tövében élte meg. A második bécsi döntés után 1940 szeptemberében Sepsiszentgyörgyre menekültek, és itt is telepedtek le. Ettől az évtől napjainkig igen változatos, bonyolult, kihívásokkal tele volt az élete. Megélt háborút, újabb határ és rendszer, majd újra rendszerváltást is.

Iskoláit a Református és az Állami Általános Tanintézetekben kezdte. A gimnáziumi éveket a Református Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd két évet könyvelési és pénzgazdálkodás szakkollégiumban járt, 1941-től 1950-ig, Sepsiszentgyörgyön. Ezt követően a szülők elbírálása és az akkori munkaerő-igény hatására Marosvásárhelyen egy két éves filmtechnikai szakiskolát végzett. Utólag bebizonyosodott, hogy jó döntés volt.

Úgy vallja az életben szerencséje volt. Szerencséje volt, mert az édesapjától a mesterség szeretetét, megbecsülését és a munka minőségének igényét kapta. Szerencséje volt, mert az édesanyja a szeretetet, a teherbírást, az ember iránti bizalmat, a kultúra iránti igényt sugallta. És szerencséje volt, mert voltak jó tanárai, akik megkapták az alkalmat, hogy figyelmeztessék, hogy rendszeretők, törekvők legyünk, és bőven kapott a szülőföld iránti szeretetből is.

A nagybetűs élet már nem volt ilyen könnyű. Helyt kellett állni mindenkor és minden körülmények közt. Kezdte egy kis bátorság-felmérővel. Még az iskola befejezése előtt, párhuzamosan ejtőernyős képzésre járt. Úgy emlékszik vissza, hogy jó volt ég és föld között, tátották a szájukat a lányok, fiúk. A vizsgák után Kolozsvárra kérte a kihelyezését, ez azonban nem jött össze, így rövid ideig Nagyenyeden volt a helyi mozinál főgépész (1953). Szép emlékekkel és jó bor-ízekkel emlékszik vissza Enyedre.

Hogy repülés közelben maradjon, a sorkatonaság idején a légierő-egységhez kérte magát 4 évre, mindenki megrökönyödésére. Az egység iskola és ugyanakkor harci alakulat volt, a képzést a tisztikarral együtt, mint repülőgépmotor-karbantartó mester végezte. Tulajdonképpen itt tanulta  meg a mindennapi élet megszervezését egy csoport számára. Kissé megnyújtott szabadság után kérte a Maros megyei filmforgalmazó vállalatot, hogy vegye állományába, és itt jön be a fent említett megjegyzés, hogy jó döntés volt a marosvásárhelyi iskola, mert ez a rangján felül teljesített szakmai sokoldalúságával, a filmgyártástól a forgalmazásig. Így kérték fel 1959-ben az akkori Sepsi rajonban, hogy néhány munkatárssal, hozzák létre a rajoni egységet.

Kezdődhetett a munka – kezdetben mindent kellett csinálni. A városi egységeket besorolni, vidéken pedig megkeresni a megfelelő embert, felkészíteni szakmai és társadalmi munkájának elvégzésére, felszereléssel ellátni, könyvelni, pénzalapot kezelni, és sok más feladatot ellátni. Lassan minden helyre rázódott, és egy jó csapat jött létre, mely munkája által sokszor kapott elismerést, dicséret és anyagiak formájában is. Ezt a csapatot vezette tíz évig, 1969-ig.

Közben sok víz folyt le az Olton, és az életében is változások álltak be. A sors megajándékozta egy gyímesfelsőbükki lánnyal, aki asszony és anya lett, megszületett két lányuk is.

Az 1968-as újramegyésítés után az egység átvedlett megyei vállalattá. Bővült a terület és a feladat is. Ekkor már magasabb iskolai végzettségű vezetőre volt szükség. Még egy kis ideig vitte a feladatot, majd nem leváltották tisztességes módon, hanem csalafinta módon megfúrták. A munkájára azért szükség volt, és így lett a technikai osztály műhelyfőnöke. 1990-ig, nyugdíjazásáig dolgozott a vállalat-vezetésben.

Ebben az időszakban sokat foglalkozott a szakmai továbbképzéssel. A kollektíva szociális elvárásainak megoldásában, a jó összhang megőrzésében sokat segítette az iskolákat, a sport területén az atlétikát. Megfertőzte munkatársait a könyv szeretetével. Részese volt közvetve különböző kulturális és sport-rendezvények szervezésének. Részt vett a Gáll Lajos Hagyományos Emlékfutás létrehozásában, megtervezte a sportiskola címerét. 1969-ben ő tervezte meg magyarul a Művész Filmszínház cégtábláját is.

Időközben felnőttek lányai. A nagyobbik munkahelye mellett az akkori Kovászna megyét képviselő népi táncegyüttes tagja volt. A kisebbik a megye atlétikai élsportolója. Majd elérkezett 1989 decembere. Ami azért nagy jelentőségű Ernő bácsi életében, mert a kisebbik lánya már betervezett eljegyzését tartották és a rejtélyes puskaropogások közepette üdvözölték a fiatalok döntését. A bátorság erősítésére elmondták a Székely himnuszt. Ernő bácsi úgy emlékszik vissza: “Sírtunk, és reménykedtünk”.

Az új évben, ahogy megalakult az RMDSZ, beiratkozott 326.-nak. Hogy mi késztette erre? „Mert székelynek és magyarnak éreztem magam, és úgy éreztem, valami meg fog változni. Ez a változás igen döcögősre sikerült. Ahogy telt néhány hónap, úgy látszott, hogy a filmhálózat, úgy ahogy van, kutyástól macskástól összeomlik – kimenekültem nyugdíjba. Majd két évig még bedolgoztam egy magáncégnél. Közben intéztem a tömbházunkkal járó összes tevékenységet, majd becseppentem az RMDSZ városi irodájába, mint belső munkatárs, mely keretén belül különböző rendű és rangú feladatoknak igyekeztem megfelelni. Részese voltam valamennyi, RMDSZ által szervezett rendezvénynek, megmozdulásnak, tüntetésnek”.

Ernő bácsi javasolta először, 1993-ban egy Szent György szobor felállítását Sepsiszentgyörgyön, és oda is került 20 év múlva, ahova tervezte. Ugyancsak javasolta az Erzsébet parkba egy Erzsébet szobrot felállítását is, melyet kétszer is elfogadott a városi önkormányzat RMDSZ-es frakciója, de ez még várat magára.

Sok más közérdekű munka mellett közben eltelt sok-sok év, és még mindig ebben a munkakörben tevékenykedik. Ő az a kolléga, aki elsőként nyitja az ajtót és rendszerint utolsóként zárja. Lelkiismeretesen végzi az iroda és az oda bejáró érdeklődők minden problémáját és mindezt önkéntesként, anyagi juttatás nélkül. A városi RMDSZ iroda ünnepfelelőse, soha nem kerülik el a figyelmét egyetlen fontos megemlékezés, kolléga születésnapja sem. Az emberi kapcsolatok kovászaként tartjuk számon.

2005-től tagja az Erdélyi Vitézi Rendnek is, melynek székkapitánya is. Nem hiába, hiszen a rend célkitűzése megegyezik Ernő bácsi közel 80 éve vallott értékrendjével: a család megerősítése, a hit megőrzése, a nemzet hagyományainak, nyelvének, történelmének ápolása.