Skip to main content

A magyar államalapítás ünnepén, Háromszék 27 településének legmagasabb pontján egyszerre lobbannak fel az őrtüzek.

ortuz

„Szent István tiszteletére, az általa megálmodott és megalapított magyar haza iránti hűségből gyújtjuk meg az őrtüzeket augusztus 20-án. Az esemény hangulata segít átérezni ezer év történelmét, ami mindannyiunk közös története, hiszen a Kárpát-medence legdélkeletibb tájegységében, Háromszéken több mint ezer éve őrizzük az európai kereszténység határait” – fogalmazott Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke.

Hozzátette: „Attól, hogy kivilágítjuk Székelyföld magaslatait, másnap reggel még nem lesz területi autonómia, de kiteljesedik egy olyan mozgalom, amely nem csak néhány politikusnak az ügye, hanem az egész székelyföldi közösségé. És ez a legfontosabb: egyre több ember érzi, úgy, hogy Székelyföld ügye az ő személyes ügye is. Egyre többen gondoljuk úgy, hogy olyan lesz az életünk, amilyenné tesszük, mert ha nem mi fogjuk irányítani saját életünket, akkor azt valaki más fogja megtenni. Márpedig mi a saját szájunk íze szerint szeretnénk szülőföldünkön, Székelyföldön élni.”

Az őrtüzeket augusztus 20-án, kedden este kilenc órakor gyújtják meg a megye következő településein: Illyefalván a Fenyőskarikán, Sepsikőröspatakon a Kápolna-tetőn, Mikóújfaluban a focipályán, Nagybacon a Szárazajtai-tetőn, Bereckben a Rákos oldalon, Alsócsernátonban a Kalacs hegyen, Felsőcsernátonban a Cserefarok tetőn, Ikafalván a Domo dombon, Albisban a Dálnoki-tetőn, Dálnokon az Akasztófa gyepjén, Esztelneken az Óriáskőn, Kézdialmáson és Lemhényben az Avastetőn, Kézdiszentkereszten a Butu tetején, Ozsdolán a Hilib-tetőn, Torján a Cserefarok tetőn,Sepsibodokon a Bodoki havason, Sepsibükszádon az Olton túli, Zegán részen, Gidófalván az Angyalos feletti részen, Kökösben a Feketeügy partján, Rétyen a Dobolyka tetőn, Egerpatakon a Fegettyű váron, Maksán az Óriáspince tetőn, Előpatakon az Olt partján, Árapatak és Erősd között, Bölönben a Büdös fürdő környékén és Csomakőrösön a temető feletti dombon. A kézdiszentléleki Perkőn, a Szent István tiszteletére szentelt kápolnánál tíz órakor lobban fel a láng.

Ezúton kérünk mindenkit, fiatalokat és időseket egyaránt, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt augusztus 20-án este a Kovászna megyei településeken sorra kerülő őrtűz gyújtáson.