Skip to main content

A fiatalok is hozzá kell járuljanak az autonóm Székelyföld építéséhez, a politikusoknak pedig erőteljesebben oda kell figyelni és foglalkozni kell az ifjú nemzedékkel, hiszen ők a jövő haszonélvezői. Hangzott el a “Székelyföld jövőképe, Székelyföld autonómiája” panelbeszélgetésben, amelynek a SIC Feszt adott otthont pénteken délelőtt. Az előadás alatt Székelyföld jövőképéről, a közeli-távoli autonómiáról érdeklődtek a fiatalok, illetve arról is, hogy mindezek megvalósulása érdekében mit tehet az ifjú nemzedék.

TS_Sicfeszt

Tamás Sándor, RMDSZ Háromszék Területi Szervezetének elnöke, Kovászna Megye Tanácsának elnöke konkrét válaszokkal szolgált és kéréssel is a fiatalok irányába, hogy legyenek tudatos vásárlók, keressék a székely termékeket az üzletekben, továbbá használják a középiskolásoknak és egyetemistáknak kitalált SIC Card rendszert, amely által kedvezményesen juthatnak be székelyföldi kulturális intézményekbe, őrizzék hagyományainkat, ápolják a magyar kultúrát és értékrendet.

Az autonóm Székelyföld más-mást jelent mindenkinek, a Kovászna megyei vezető szerint:“Ha időnként nehéz is, de azt gondolom, hogy azért vagyunk idehaza, mert tudatosan így döntöttünk. Azért, mert itthon akarunk dolgozni. Számunkra az autonómia azt jelenti, hogy jobban szeretnénk élni. Ehhez pedig nem elég, ha csak mi akarjuk. A román többséget rá kell vezetnünk, hogy megértsék a dolgainkat, kéréseinket. Mindezt úgy, hogy olyan helyzeteteket kell teremtenünk, hogy a 7% magyarsággal szemben a román többség ne mondjon nem-et.”

Borboly Csaba Hargita megyei RMDSZ-es vezető felhívta a fiatalok figyelmét, hogy vállaljanak feladatot Székelyföld építésében, hiszen annak ők lesznek haszonélvezői a jövőben. Számára az autonóm Székelyföld az, ahol az adott község dönt a saját ügyeiben, az amikor saját erejéből boldogul. Úgy véli éppen ezért nagyon fontos, hogy a régió gazdasági felemelkedésével foglalkozzunk, hiszen ez segíthet az elvándorlás megállításában is.

Székelyföld és az autonómia ügye másként látszik Maros megyében. Ott, ahol a magyarság számaránya 38%, a megye több történelmi régióból áll össze, mindez egy sajátos helyzetet hozva létre. Éppen ezért tartja Brassai Zsombor, RMDSZ Maros Megyei Területének elnöke létfontosságúnak, hogy párbeszédet folytassunk elképzeléseinkről a román közösséggel is. Úgy véli: ”a románokkal folytatott összehangolt, céltudatos, irányított kommunikáción múlik az autonómia kérdése a három székely megyében, hiszen a jövő Székelyföldje olyan, ahol a magyar közösség mellett ott él a román is.”A három székely megye vezetője abban egyetértett, hogy a célok eléréséhez együttműködésre van szükség, közös tervezésre az erdélyi magyaroknak egymás között, illetve a románokkal folytatott párbeszéddel.