Skip to main content

Véglegesítette polgármester-jelöltjeinek listáját az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete. Négy város és huszonhat község jelenlegi vezetői folytatnák munkájukat, tíz községben pedig új jelöltet indít a Szövetség.

foto_Kocsis B Janos

Negyven közigazgatási egységben erős, felkészült csapattal indul neki a szeptember 27-ére tervezett helyhatósági választásoknak az RMDSZ háromszéki szervezete. „Huszonöt százalékban megújul a polgármestereink csapata. A jelöltek között vannak rutinos, jó eredményeket elért, de ugyanakkor az első mandátumukat megcélzó, tenni akaró fiatal jelöltek is, akik új szemléletet és lendületet tudnak biztosítani a településfejlesztésben, a helyi közösségek életében. Célunk, hogy folyamatosan javítsuk az életminőséget minden egyes háromszéki településen. Az eddig elvégzett munka is azt bizonyítja, hogy községeink és városaink a fejlődés útján járnak” – fogalmazott Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke.

Az RMDSZ-nek erős képviselete van helyi, megyei és országos szinten. Ezt az együttműködést építik a továbbiakban is, mely elengedhetetlen a hosszú távú fejlesztési stratégiák megvalósításához. Az elnök arra biztat mindenkit, hogy támogassák a Szövetség jelöltjeit. Dálnokon Marti István, Gelencén Ilyés Botond János, Gidófalván Jancsó Ernő, Kökösben Tăraș Silviu, Lemhényben Jénáki Csongor, Ozsdolán Lukács Attila, Zágonban Kiss Augustin, Hídvégen Józsa Géza méretkezik meg, Csernátonban pedig Fábián Sándor és Vargyason Imets Lajos lesz a polgármesterjelölt.

Esztelneken négy év kihagyás után ismét Varga Attilát indítja az RMDSZ, Nagyborosnyón Kanyó Antal. Ezen a választáson Szotyori Angéla, Málnás és Fejér Levente, Zabola polgármestere az RMDSZ színeiben méretkezik meg. Az RMDSZ-nek jelenleg 34 polgármestere és 358 helyi és megyei tanácsosa van Kovászna megyében.

Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete polgármesterjelöltjeinek névsora itt olvasható.