A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat Háromszéki Szervezete heti rendszerességgel angol nyelvű hírlevelet indít annak érdekében, hogy felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmét a székelyföldi, erdélyi magyarság által elszenvedett diszkriminációra és különböző jogtiprásokra.
A hírlevél célja az, hogy rendszeresen tudósítsuk a romániai és magyarországi nagykövetségek munkatársait, a különféle emberjogi szervezeteket, valamint külföldi politikai pártok képviselőit azokról a visszaélésekről és jogtiprásokról, melyeket az erdélyi magyarsággal szemben követnek el.
E heti hírlevelünkben a Mikó ügyben tapasztalt visszásságokra, valamint neonáci csoportok december elseji randalírozására szeretnék felhívni a figyelmet.
A Mikó ügy
Hírlevelünkben kiemeltük, hogy 25 évvel a kommunizmus bukása után újból államosítottak egy egyházi tulajdonú ingatlant és azt is jeleztük, hogy az Erdélyi Református Egyház püspöke, Kató Béla majdnem egymillió református ember arcul csapásaként értelmezi a döntést, és a döntés eredményeképpen fontosnak tartja, hogy az egyház újraértékelje a román állammal való viszonyát. A Mikó ügy kapcsán arra is kitértünk, hogy az első fokon tárgyalt perben hozott ítélet diszkriminált a magyar és a román vádlottak között, a magyarokat letöltendő és a román vádlottat ehhez képest mindössze felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték ugyanazért a vétségért.
Neonáci csoportok randalírozása Sepsiszentgyörgyön december elsején
Hírlevelünk rámutat arra, hogy a prefektúra és az ortodox egyház segítségével évek óta neonáci csoportosulások érkeznek Románia más megyéiből Sepsiszentgyörgyre a helyi magyar közösséget zaklatni Románia nemzeti ünnepén, december elsején. Ezek a zsidó és magyarellenes csoportok agresszív szólamokkal félemlítik meg a magyar közösséget, szélsőséges és idegengyűlő szólamokat kiabálva, mint például az, hogy a magyarok hagyják el az országot.
A hírlevél angol nyelvű változata itt olvasható: hirlevel1