Vasárnap 17 órától a sepsiszentgyörgyi Szabadság téren tartanak ökumenikus istentiszteletet annak apropóján, hogy a Kovászna Megyei Törvényszék elutasította a magyar himnusz éneklésért folytatott perben a kormányhivatal fellebbezését. És így megerősítést nyert, hogy – természetes módon – továbbra is lehet énekelni a magyar himnuszt.
Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei szervezetének elnöke, valamint az RMDSZ képviseletében Antal Árpád András és Tamás Sándor, az EMNP képviseletében Bedő Zoltán megyei tanácsos közös sajtótájékoztatót tartottak szeptember utolsó napján, az MPP székházában. Nem dőlnek hátra a tegnapi eredmény után – hangsúlyozta Kulcsár, arra utalva, hogy a törvényszék ugyan elutasította a kormányhivatal fellebbezését, viszont a prefektus sem írásban, sem szóban nem visszakozott a korábban kirótt bírság ügyében. „Aki megsértett annyi embert, annak nincs mit keresnie politikai tisztségekben, a prefektus úr több ízben megsértett bennünket, például akkor is, amikor fellebbezett a himnusz perben. Úgy gondolom, hogy távoznia kell ebből a tisztségből. Ha az a személy, aki a törvényesség betartásáért felel, nem tudja a törvényt értelmezni, akkor nincs mit itt keresnie” – fogalmazott Kulcsár.
Antal Árpád András, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke hangsúlyozta: a himnuszéneklés körüli botrányt érdemes az azt övező eseményekkel együtt értelmezni: „Attól, hogy a jogállamiság csírája megvillant, én még a pezsgőt nem hűtöm be. Ha kronológiai sorrendben követjük az eseményeket, akkor azt látjuk, hogy a korábbi prefektus az elnökválasztások után állította ki a büntetést. Tehát azért akartak megbüntetni, mert a székelység Johannisra szavazott”.
„Próbáljuk meg azonosítani azokat a bukaresti politikusokat, akiknek elegendő hatalmuk van ahhoz, hogy olyan utasításokat adjanak a prefektusoknak, amelyek egyértelműen a román magyar viszonyt rontják.” Antal szerint az is egyértelmű, hogy ha a miniszterelnöktől jön az utasítás, akkor nem váltják le a prefektust, a probléma tehát Bukarestből ered, onnan utasítják a kormányhivatalt, hogy olyan döntést hozzon, amely sem az itteni magyaroknak, sem a románoknak nem érdeke. „A román magyar ügyek mindig akkor kerülnek elő, amikor a figyelmet el kell terelni valahonnan” – hangsúlyozta Antal Árpád.
A gondolatot folytatva Tamás Sándor megyei elnök rámutatott: „Ha mindezt annyiban hagyjuk, akkor minden egyes nap elveszítünk valamit. Ha annyiban hagytuk volna a Benedek Géza Kórház ügyét, akkor elveszítettük volna. Ha nem vonulunk utcára a himnusz ügyében, rossz precedenst teremtünk. A mostani pozitív bírósági határozatnak az összefogás a legnagyobb hozadéka. Nyilvánvaló, hogy az összefogáshoz kellett egy becsületbeli ügy. Ezek az ügyek azok, amelyekre az emberek is odafigyelnek, pártállásra való tekintet nélkül.”
Az EMNP-s megyei tanácsos, Bedő Zoltán ígyfogalmazott: „Egyik szemem sír, hogy erre a szégyenteljes ügyre sor kerülhetett, a másik szemem kacag, mert kétszeri döntéssel erősítették meg, azt, amit mi is állítottunk”. Bedő leszögezte: a Kovászna megye korábbi és a mostani prefektusa is sajátságosan értelmezi a törvényeket, hiszen szerintük az a megengedett, amit a törvény leír, holott minden demokráciában az számít törvényesnek, amit a jogszabályok nem tiltanak.
Pethő István, MPP-s megyei tanácsos egyetértett azzal a gondolattal, hogy a magyarságot csupán akkor lehet mobilizálni, ha látják az összefogást egy olyan ügyben, amely közös érdek.
A törvényszék döntését minden jelenlévő az összefogás győzelemként könyvelte el,hangsúlyozva, hogy a közös ügyek felülírják a pillanatnyi politikai érdekeket.