Háromszéken a vállalt aláíráson felül teljesítettek az Európai kisebbségi kezdeményezés – Minority SafePack székelyföldi aláírásgyűjtési kampányban. Egy hónap alatt több mint 30 ezer aláírást gyűjtöttek a megyében az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének munkatársai.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 250 ezer aláírást vállalt, amelyből Háromszék az erdélyi magyar közösségen belül betöltött arányon felül végezte el a munkát.
„Mi Székelyföldön itthon vagyunk. Romániai kisebbségként helyünk van Európában, és minket is megilletnek ugyanazok a jogok, mint az unió tagállamaiban élő más nemzetiségeket. Brüsszelnek meg kell mutatnunk azt, hogy az Európai Unión belül több mint 60 millió olyan személy, Európán belül pedig több mint 100 millió személy van, akik különböző országokban, más nemzeti közösségekhez tartoznak, mint az ország többsége” – fogalmazott Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke.
Hozzátette: „a mi ügyeinkkel is foglalkozni kell. Azt szeretnénk, hogy időben lehessen korrigálni azokat a félreértéseket, meg nem értéseket, ellenkezéseket, amit a mi esetünkben a magyar közösség a bukaresti központi kormányzat részéről tapasztal. Az is mindenki számára világos kell legyen, hogy minden ügyünk intézése során először Bukaresthez fordultunk, azonban az esetek többségében sajnos nem találtunk megértésre. Éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy a kisebbségi ügyek rendezése tekintetében az Európai Unióhoz forduljunk.”
Az elnök megköszönte annak az ötszáz önkéntesnek a munkáját: polgármestereknek, tanácsosoknak, fiataloknak és mindazoknak, akik aláírásukkal támogatták a kezdeményezést.