Rekordidő alatt rekordszámú jelentkező: több mint 300-an jelentkeztek a román érettségi felkészítőkre
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete ingyenes román felkészítőt indít érettségire és pótérettségire készülő diákoknak Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Baróton, közösen a Communitas Alapítvánnyal és a Komitátusz Megyei Ifjúsági Szervezettel. A jelentkezést február 27-én nyitották meg, amelyre kilenc napig jelentkezhettek az érdekeltek. A határidő lejártáig összesen 301 diák iratkozott be a felkészítőkre, 199-en Sepsiszentgyörgyről, 71-en Kézdivásárhelyről, illetve 31-en Barótról.
„Elvárásainkat jócskán felülmúlta a jelentkezők száma. Ez is hűen tükrözi, hogy a végzős diákoknak mekkora kihívást jelent a román nyelv és irodalom vizsga. Nem nézhetjük tétlenül, hogy a fiataljaink lehetőségeit korlátozza egy sikertelen érettségi. Ha a szaktárca évek óta nem tesz semmit, akkor nekünk kell közösségi szinten cselekednünk, ezért indítottuk útjára ezt a felkészítőt” — fogalmazott Bodor László, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezet ügyvezető elnöke.
A felkészítők hét középiskolai tanár vezetésével zajlanak: Sepsiszentgyörgyön Csere Gyöngyvér, Szép Helga, Kiss Mária, Maria Badiu és Voicu Catalina, Kézdivásárhelyen Sżekeres Jolán, míg Baróton Hegedűs Enikő várja a diákokat. Az órákat heti rendszerességgel tartják, 20-25 fős csoportokkal március 11. és június 16. között a következő helyszíneken és időpontokban:
- Sepsiszentgyörgyön 9 csoport indul. A felkészítő hetente egy alkalommal, két órában zajlik csoportonként a helyi RMDSZ irodában (Martinovics Ignác utca 2. szám).
Hétfőnként: 17 -19 óra között
Keddenként: 17.30-19.30 óra között
Szerdánként: 16.30 – 18.30 és 18.30 – 20.30 óra között
Csütörtökönként: 16 – 18 és 18 – 20 óra között
Péntekenként: 17-19 óra között
Szombatonként: 8-10 és 10-12 óra között.
- Kézdivásárhelyen 3 csoport indul. A felkészítő hetente heti egy alkalommal két órában zajlik csoportonként a Kanta Szakképző Központban/Minorita rendházban (Kanta utca 10. szám)
Hétfőnként, szerdánként és csütörtökönként: 17-19 óra között
- Baróton 2 csoport indul. A felkészítő heti egy alkalommal két órában zajlik csoportonként a BRIK-irodában (Barót, Bányász utca 11A)
Keddenként: 14-16 óra között
Péntekenként: 13-15 óra között
A heti kétórás foglalkozásokon az érettségi vizsgára készülő diákokat arra készítik fel, hogy magabiztosabban adjanak számot tudásukról. Az órákon átnézik a három, központilag meghatározott modul követelményeit, hangsúlyt fektetve a diákok szókincsének fejlesztésére, ugyanakkor a nyelv mindennapi életben való használatát is gyakorolják.
RMDSZ Háromszéki Területi Szervezet sajtóirodája
2024. március 8.