A magyar államalapítás ünnepén Háromszék 31 településének legmagasabb pontján egyszerre lobbannak fel az őrtüzek augusztus 20-án, vasárnap este 9 órakor.
„Szent István napja, augusztus 20-a az összmagyarság ünnepe. Számunkra több egy naptári ünnepnél, benne van ezeréves történelmünk, hagyományaink, kultúránk. Mi itt, Székelyföldön az egységes magyar nemzet jegyében gyújtjuk meg idén is azokat az őrtüzeket, amelyek az éjszaka sötétjében lámpásként jelzik, hogy itthon vagyunk a Kárpát-kanyarban. Az erre a napra szervezett Kovászna megyei ünnepi megemlékezek is jelzik, hogy fontos a helyi közösségek számára ez a nap” – fogalmazott Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke. Hozzátette: arra kérnek mindenkit, hogy vasárnap vegyenek részt a helyi közösségek ünnepén.
Az őrtüzeket augusztus 20-án este kilenc órakor gyújtják meg a megye következő településein:
Árkos – a Sepsiszentgyörgy felőli falubejáratnál
Albis – a Dálnok-tetőn
Alsócsernáton – a Kalacs hegyen
Bereck – a Martonos-Bereck közötti határnál
Bölön – a Kisligeten
Dálnok – az Akasztófa gyepjén
Előpatak – az Olt partján
Felsőcsernáton – a Cserefarok-tetőn
Gelence – a Nádika-tetőn
Gidófalva – az Angyalos-tetőn
Ikafalva – a Paphegyen
Illyefalva – a Fenyőskarikán
Kézdialmás és Lemhény – az Avas-tetőn
Kézdiszentkereszt – a Butu-tetőn
Kézdiszentlélek – a Perkőn, a Szent István tiszteletére szentelt kápolnánál 22 órakor gyújtják meg az őrtüzet
Kökös – a Feketeügy partján
Maksa – az Óriáspince-tetőn
Málnás – a málnásfürdői letérőnél
Mikóújfalu – a katolikus templomkertben
Nagybacon – Szárazajtai-tetőn
Nagyborosnyó – a Barom-hegyen, a temető oldalban
Ozsdola – a Luszi-tetőn
Sepsibodok – a Bodoki-havason
Sepsibükszád – az Olton túli Zegán részen
Sepsikőröspatak – a Kápolna-tetőn
Sepsiszentkirály – az unitárius templom mögötti réten
Torja – a Cserefarok-tetőn
Uzon – a bikfalvi Zákány-alján
Vargyas – a Borvíz-tetőn
Zabola – a Halom-tetőn (Tatár-tető)
Augusztus 20-án a következő rendezvények lesznek az őrtűzgyújtás mellett:
Barót, Kisboldogasszony utcai park – 18 órakor Szent István-napi ételszentelés és ünnepség.
Bereck, Martonos-Bereck közötti határ – ünnepi megemlékezés
Gelence, Nádika-tető – szentmise, zászlófelvonás, a helyi dalárda és néptánccsoport bemutatója
Kézdiszentlélek, perkői búcsú:
10.30 – megnyitó a Szent István szobornál – a kézdiszentkereszti egyházi kórus éneke, ünnepi beszédek és koszorúzás
11:00 – a búcsújárók körmenete elindul a Perkőre
12.30 – ünnepi szentmise
16:00 – néptánc a kápolna színpadánál, hagyományőrző délután
20:00 – Republik koncert
22:00 – tűzijáték és őrtűzgyújtás
Mikóújfalu, katolikus templomkert – közreműködik a helyi Nagykürt 1995 Fúvósegyesület
Nagyborosnyó, Barom-hegy – ünnepi megemlékezés és istentisztelet
Sepsibodok, a vadászház melletti puszta – 11 órakor havasi istentiszteletet
Sepsiszentgyörgy, Szent József templom:
18:00 – szentmise a templomban
19:00 – ünnepi műsor a Szent István szobornál, a templom előtti téren
– kórusmű
– Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának ünnepi beszéde
– Incze Zsolt református esperes beszéde
– koszorúzás
– új kenyér megáldása
– himnuszok
Sepsiszentkirály, a falunapok keretében:
Szombat, 11:00 – Szent István-napi búcsú a római katolikus kápolnában
Vasárnap, 11:00 – ökumenikus istentisztelet a református templomban
20:30 – őrtűzgyújtás az unitárius templom mögötti réten
Vargyas, Borvíz-tető:
19:00 – ősmagyar, hagyományőrző íjász bemutató a Kárpátok Őrzői Egyesület közreműködésével
20:30 – az István, a király rockopera 40 éves jubileumi előadásának levetítése
Zabola, Halom-tető – ünnepi beszédek és áldás