Háromszéken 2018-hoz viszonyítva 18-20 százalékkal többen éltek szavazati jogukkal az országgyűlési választásokon. A határon túli magyarok levélszavazatai két mandátumot biztosítottak a FIDESZ-KDNP-nek, ebből egy mandátum a székelyföldiek szavazataiból származik – összegezték keddi sajtótájékoztatójukon a háromszéki elöljárók.
„Történelmi eredményről beszélhetünk, hiszen a FIDESZ-KDNP negyedszerre szerezte meg a kétharmados többséget Magyarországon. Köszönjük mindazoknak, akik hittek abban, hogy ezt el lehet érni és köszönjük azoknak, akik ránk, az RMDSZ-re bízták levélszavazatuk eljuttatását. Munkatársaink öt rendben vittek levélszavazatokat Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusára, ami részünkről 21 216 válaszborítékot jelent. Pontos számot nem tudhatunk, hogy összesen hányan szavaztak Háromszékről, azonban vissza lehet következtetni, hogy hozzávetőleg húsz százalékkal többen, mint négy évvel ezelőtt” – ismertette Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke, kiemelve, hogy megyeszerte több mint 120-an dolgoztak, hogy ezt az eredményt elérjék.
Beszélni kell a választások előtti időszakról is, nyomatékosított Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Szerinte fontos, hogy a magyarországi baloldalnak nem sikerült lejáratni a levélszavazás intézményét, utalva a jeddi esetre, amelynek egyértelműen ez volt a célja a baloldali szavazók mozgósítása mellett. „Voltak, akik azzal vádoltak meg minket, hogy tálcán kínáltuk a határon túli szavazatokat. (…) Erdély a szabadság földje, mindenki szabadon dönthetett, hogy kéri-e a magyar állampolgárságot, ha igen, akkor arról is döntött, hogy akar-e regisztrálni, ha regisztrált, akkor pedig arról határozott, hogy él-e szavazati jogával. Amennyiben igen, akkor természetesen eldönthette, hogy kire szavaz. Nem tudom, hogyan lehet ennél több döntési szabadságot biztosítani” – emelte ki a polgármester. Mint rámutatott, nem a határon túli szavazatokkal lett meg a FIDESZ-KDNP kétharmados többsége. „Senki nem tud megvádolni azzal sem, hogy az alkotmányozó többséget határon túli szavazatokkal érték volna el. A mi szavazataink a nemzetpolitikát erősítették meg. Örvendünk, hogy folytatjuk a 12 éve elkezdett nemzetegyesítési, nemzetépítési folyamatot a magyar kormánnyal” – hangsúlyozta.
A sajtótájékoztatón kitértek az érvénytelen szavazatokra is, összességében még mindig érvénytelen a levélszavazatok 15 százaléka, ami 50 ezer elveszett voksot jelent. Célként fogalmazták meg, hogy négy év múlva javítani kell ezt az arányt.
„Háromszéken teljes odaadással dolgozott a csapat, települési lebontásban is megszerveztük a szavazatok összegyűjtését. A szervezett munkának köszönhető, hogy 2018-hoz viszonyítva Háromszéken 50 százalékkal több volt a levélszavazat az országgyűlési választásokra. Bízunk benne, hogy a népszámláláson is sikerül ezt a jó eredményt elérni” – summázta Bodor László, a megyei szervezet ügyvezető elnöke.