Skip to main content

Háromszéken mintegy 50 ezer szavazásra jogosult kettős állampolgár él, akik a napokban megkapják a Nemzeti Választási Iroda által kiküldött levélcsomagokat. A levélszavazatok kitöltéséről érdemes alaposan tájékozódni, és ehhez az RMDSZ és az Eurotrans Alapítvány munkatársai megfelelő technikai segítséget  nyújtanak. Ennek kapcsán Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Benedek Huszár János, Barót polgármestere, Gyerő József, Kovászna polgármestere, valamint Dávid Sándor, az RMDSZ Kézdivásárhelyi Szervezetének elnöke közös sajtótájékoztatón ismertette a magyarországi választásokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Tamás Sándor emlékeztetett: április 12-én sorsdöntő választások következnek Magyarországon. „A  jelenlegi politikai helyzet kiélezett, nekünk, erdélyi magyaroknak, székelyföldieknek egyértelműen az a fontos, hogy folytatódjon az Orbán Viktor kormánya által képviselt nemzetpolitika és az az együttműködés, amely évtizedek óta összeköti az anyaországot és az erdélyi magyar közösséget. Fontos részt venni a magyarországi választáson, ehhez kollégáink technikai segítséget tudnak nyújtani” – hangsúlyozta az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezet elnöke.  

Antal Árpád felhívta a figyelmet arra, hogy a korábbi magyarországi választásokon jelentős számú levélszavazat vált érvénytelenné olyan apró hibák miatt, amelyeket könnyen el lehetett volna kerülni. „2022-ben több mint 50 ezer levélszavazat volt érvénytelen sérült borítékok, helytelen kitöltés vagy hibás azonosító adatok miatt. Érdemes odafigyelni arra is, hogy a dokumentumok kitöltésekor minden esetben az érvényes magyar okmány adatait adjuk meg, és az azonosító nyilatkozatot is írjuk alá. Mindezek a hibalehetőségek miatt fontos, hogy ne hagyjuk az utolsó pillanatra a levélszavazatok kitöltését és leadását” – emelte ki a polgármester. 

Az elöljárók azt is hangsúlyozták, hogy az azonosító nyilatkozat kitöltésében segítséget lehet kérni, azonban az aláírásnak saját kezűnek kell lennie. Szükség esetén minden pótolható – boríték, azonosító lap, ragasztócsík stb. – kivéve a szavazólapot, ezért annak kitöltésére különös figyelmet kell fordítani. 

Gyerő József, Kovászna polgármestere rámutatott: a közösség jövője szempontjából kulcsfontosságú a korábban is követett nemzetpolitikai irány következetes folytatása, hiszen az eddigi eredmények is ezt az irányt igazolják. Orbaiszéken is az RMDSZ elöljárói, önkéntesei állnak rendelkezésre a levélszavazatok eljuttatását illetően. 

Benedek Huszár János, Barót polgármestere rámutatott: a nemzeti kormány az elmúlt években nemcsak szavak szintjén, hanem tettekben is megvalósította a határokon átívelő nemzetegyesítést, ugyanakkor számos olyan kormányzati támogatás valósult meg, amelyek konkrét beruházások és programok révén is erősítették az erdélyi magyar közösséget. Hozzátette, hogy ezek a fejlesztések hosszú távon is meghatározzák a térség fejlődési pályáját, ezért a megkezdett munka folytatása nemzetpolitikai jelentőségű. 

Dávid Sándor, az RMDSZ kézdivásárhelyi elnöke kiemelte: „A magyar kormány közösséget épít, a szülőföldön való boldogulást támogatja, hozzájárulva a közösségi és oktatási infrastruktúra fejlesztéséhez, többek között óvodák és iskolák építéséhez, valamint történelmi épületek felújításához.” Példaként említette a kézdivásárhelyi Minorita rendházat, ahol ma szakképzések zajlanak több mint 300 fiatal számára. Mint fogalmazott, ezek a kézzelfogható eredmények is jól mutatják a támogatások jelentőségét, és rávilágítanak a választás valódi tétjére. 

A levélszavazatokkal kapcsolatos szükséges tájékoztatást és eligazítást az RMDSZ és az Eurotrans Alapítvány munkatársai biztosítják, valamint közreműködnek abban is, hogy a borítékok biztonságosan és időben eljussanak a csíkszeredai főkonzulátusra. 

Hétfőtől, március 23-tól az RMDSZ irodák hosszabbított nyitvatartással fogadják az érdeklődőket. Hétköznapokon 8:00 és 18:00 óra, hétvégén pedig húsvét kivételével  10:00 és 16:00 óra között. A levélszavazatok leadási határideje pedig április 12-e, a választás napja 17:00 óra az Eurotrans gyűjtőpontokon vagy az RMDSZ irodákban.

A választási határidőkkel kapcsolatban elhangzott, hogy azok, akik állandó magyarországi lakcímmel rendelkeznek, április 2-ig nyújthatják be átjelentkezési kérelmüket a csíkszeredai főkonzulátushoz. Ebben az esetben április 12-én, a választás napján 6:00 és 19:00 óra között élhetnek szavazati jogukkal Csíkszeredában. 

Az RMDSZ arra kér minden érintettet, hogy a dokumentumokat figyelmesen töltsék ki, és ne hagyják az utolsó pillanatra, hiszen a levélszavazatoknak legkésőbb április 12., 19:00 óráig meg kell érkezniük a csíkszeredai főkonzulátusra. Ennek érdekében javasolt a kitöltött dokumentumokat minél előbb leadni a legközelebbi gyűjtőponton vagy RMDSZ irodában.

RMDSZ irodák Háromszéken:

  • Sepsiszentgyörgy: Martinovics Ignác utca 2.
  • Kézdivásárhely: Apafi Mihály utca 1.
  • Barót: Szabadság utca 19., 4B lépcsőház
  • Kovászna: Szabadság utca 12.

Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ irodán kívül további gyűjtőpont is elérhető, ahol leadhatják a levélszavazatokat:

  • Regisztrációs Központ (Bánki Dónáth utca 36.szám)
  • volt OSK iroda (Stadion utca 5. szám)
  • Szemerjai Református Egyház
  • Belvárosi Református Egyház
  • Krisztus Király Plébánia (Gyár utca 16. szám)
  • Szent Benedek Plébánia (Állomás utca 9. szám)
  • Szent Gellért Plébánia (Csíki utca 88. szám)
  • Irisz ház (Gyöngyvirág utca 5. szám)
  • Vártemplomi Református Egyház (Vár utca 1. szám)
  • Szotyor (kultúrotthon)
  • Kilyén (kultúrotthon)

Szépmező (közösségi terem)