Skip to main content
Ismertette az önkormányzati választásokon RMDSZ színeiben induló háromszéki fiatal jelölteket Ambrus Zsombor, a Komitátusz ifjúsági szervezet elnöke. A csütörtöki sajtóbeszélgetésen szó esett a Collegium Siculorum közéleti vezetőképzőről, amelyet Nagy Zoltán programkoordinátor mutatott be, valamint az ifjúsági szervezet programjairól és hosszú távú terveiről is beszámolt.
„Az utóbbi évek kitartó munkájának és következetes építkezésének eredménye, hogy Háromszéken 128 fiatal tanácsosjelölt indul az RMDSZ színeiben az önkormányzati választásokon. A megyei listán ebből 12 fiatal szerepel, akik 35 év alattiak. Fontos megemlíteni, hogy ilyen nagy arányban, ebben a korosztályban még soha nem volt megyei szinten ennyi fiatal. Büszkék vagyunk arra is, hogy a megyei listán szereplő ifjúsági jelölteknek több mint fele elvégezte a Collegium Siculorum képzéssorozatot. Köszönjük a háromszéki elöljáróknak, Tamás Sándor megyei RMDSZ elnöknek, a polgármester-jelölteknek és a helyi RMDSZ elnököknek, hogy figyelembe vették javaslatainkat, és a jelöltállításoknál teret adtak az ifjúságnak. A Komitátusz támogatására a jövőben is számíthatnak a fiatal tanácsosok. Idén ősztől útjára indítjuk a Collegium Siculorum Önkormányzati Akadémiát, amelynek célja, hogy a fiatal tanácsosok elsajátítsák az önkormányzati munkához szükséges gyakorlati és elméleti tudást, képzések és workshopok révén” – fogalmazott Ambrus Zsombor, a Komitátusz elnöke, aki sepsiszentgyörgyi helyi tanácsosjelöltként indul az idei választáson.
A legfiatalabb jelölt a megyében a sepsiszentgyörgyi Kovács Kriszta, aki a választások előtt pár nappal tölti be 23 évet, a megyei listán pedig a 25 éves Tusa Adorján, és bár jogilag már nem számít fiatalnak, az ifjúság jelöltjének tartják a 37 éves Csoma Józsefet is, aki évek óta fontos szerepet tölt be az orbaiszéki ifjúsági élet megszervezésében.
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének fiatalokból álló megyei tanácsosi jelöltlistája:
1. Jakab István Barna – repülőgépmérnök
2. Csoma József – vállalkozó
3. Nagy Antónia – tanár
4. Jancsó Balázs – falugazdász
5. Gábor Balázs – kommunikációs szakember
6. Tusa Adorján – rendezvényszervező
7. Tokos Szilárd – politológus
8. Tamás István – közgazdász
9. Jakab Irén – jogász
10. Rancz Judit – közigazgatási szakember
11. Kovács Noémi – állatorvos
12. Szöllősi Tamás – restaurátor
13. Szakács Kádár Juliánna – PR-asszisztens
a Komitátusz sajtóirodája
2024. április 25.