Ferencz Zoltán községet és közösséget épít Bölönben
Megkezdi elnöki munkáját Ferencz Zoltán az RMDSZ Bölön Községi Szervezet élén. A megbízott polgármesternek március 26-án megtartott tisztújító közgyűlésen szavaztak bizalmat. A község vezetője a következő négy évben az újonnan megszavazott választmánnyal dolgozik tovább a helyi közösség érdekében.
Ferencz Zoltán felszólalásában az elmúlt időszak közigazgatási munkálatairól számolt be, amelyeket helyi költségvetésből, valamint megyei és uniós pályázatokból sikerült megvalósítaniuk. „Köszönön a bizalmat, melyet a közösségtől kapok, ez ad lendületet a munka folytatására” – emelte ki.
Váncza Tibor István, az RMDSZ Erdővidék Széki Szervezet elnöke felszólalásában hangsúlyozta: „Bölön község az elsők között volt Háromszéken, ahol megalapították az RMDSZ-t. 1989-ben az alapító tagok arra gondoltak, hogy kötelesek a magyarság ügyét továbbvinni. Ez ma sincs másképp, ezt a munkát folytatni kell. Az emberek biztonságot, kiszámíthatóságot és józanságot várnak a politikai vezetőktől, az RMDSZ-től pedig azt is, hogy a magyar érdeket érvényesítsék. Bölön községben egy új csapattal indulunk neki az idei szuperválasztási esztendőnek. Ferencz Zoltán községet és közösséget épített Bölönben: érezzük és látjuk ezt a megvalósításokból, az eseményeken, amelyeket a közösségéért szervez, ugyanakkor felkarolja a fiatalok törekvéseit is, ezáltal is biztosítva az itthon maradásukat. Ehhez a munkához kívánok a továbbiakban is sok sikert, és kitartást!”
Bodor László, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezet ügyvezető elnöke hangsúlyozta: „Mi azt szeretnénk, hogy az idei önkormányzati választásokon olyan jelöltünk legyen, aki az egységet, a békét és az összefogást keresi. Bölönben nem engedhetjük meg magunknak a széthúzást. A közösségünk kiszámíthatóságot és biztonságot akar, hogy Brüsszelben erős hangunk legyen, itthon pedig legyen erőnk fejleszteni szeretett szülőföldünket, Bölönt, Székelyföldet.”
Az ügyvezető elnök szerint 2024-ben nincs más út, mint a magyar összefogás, a június 9-i választásoknak az a tétje, hogy mi, magyarok nyertesei, ne vesztesei legyünk ennek a meghatározó évtizednek, hogy befolyásolói, ne elszenvedői legyünk a fontos döntéseknek.
A közgyűlésen elfogadták a helyi szervezet alapszabályzatát, megválasztották a szervezet új elnökét, a választmányt, illetve a Fegyelmi és Etikai Bizottság tagjait.
az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének sajtóirodája
2024. március 27.