Hétfőn délután ünnepélyes díjátadóval zárult a kilenc hónapon át tartó Velünk az erdő – Fedezd fel a tájat! erdőismereti vetélkedő. A megmérettetésre 69 csapat nevezett be, közel 700 diák részvételével, akik Kovászna megye 17 településéről érkeztek. Közülük több mint 500-an kitartottak a vetélkedő minden szakaszán.
A 2024 márciusában induló verseny négy fordulóban zajlott. A résztvevők nemcsak erdészeti ismereteiket bővíthették, hanem felfedezhették a természet szépségét, és megtanulhatták, hogyan gondoskodjanak az őket körülvevő élővilágról.
A Háromszéki Erdészek és Vadászok Baráti Társasága (HEVbt) és az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete által szervezett program célja, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek a természethez, megismerkedjenek az erdő növény- és állatvilágával, valamint elmélyedjenek a természetjárás alapjaiban. Köszönet illeti a vezetőtanárokat, akik aktívan segítették a diákokat minden program során, és a helyi erdészeket és vadászokat is, akik tudásukkal segítették a fiatalokat.
„A civil szervezetek részvétele a társadalomszervezésben kritikus lehet akkor, amikor körülöttünk átalakulóban van a világ. Háromszéken az RMDSZ egyik fontos feladata ezeknek a mozgalmaknak az erősítése. Ezt a vetélkedőt nemcsak versenynek képzeltük el, hanem egy közösségépítő, szemléletformáló programnak, amely hozzájárult a diákok természet iránti tiszteletének és felelősségtudatának erősítéséhez”– fogalmazott Bodor László, az RMDSZ Háromszéki Területi szervezetének ügyvezető elnöke.
„A vetélkedővel az volt a célunk, hogy a gyerekeket játékos formában vezessük közelebb az erdőhöz, kirándulások, különböző erdőismereti feladatok, és piknikek során. Az eredmények magukért beszélnek: több mint 700 diák jelentkezett a vetélkedőre, és több mint 500-an teljesítették is a kihívásokat. Szerettünk volna valami maradandót alkotni, ezért a fődíj egy tanösvény létrehozása, amely örökre megőrzi a diákok által bemutatott erdőrészletek szépségeit” – fogalmazott Porzsolt Levente, a HEVbt és a zsűri elnöke.
Hozzátette, hogy a vetélkedő sok olyan ötletre világított rá, amit érdemes lenne akár helyi szinten elkezdeni megvalósítani, hiszen a tanösvények, az erdőjárás által kerülhetünk igazán közel a természethez.
A tanösvényeket azokban a településekben alakítják ki, ahol a győztes csapatok végeztek az első helyen. Minden tanösvény 6-7 megállóból áll, ezekből idén három ösvény épül meg, a többi pedig a jövő évi megyei és helyi önkormányzati költségvetésből valósul meg. Az alsó tagozatosok győztese zágoni csapat, az 5-8. osztályosok közül sepsiszentgyörgyi csapat nyert, míg a 9-12. osztályos kategóriában baróti csapat bizonyult a legjobbnak, így ezeken a településeken jönnek létre a tanösvények.
A program sikerére való tekintettel a szervezők 2025 őszén újabb vetélkedőt indítanak.
A díjazott csapatok:
I-IV. osztályos kategória:
- Az Erdő Barátai – Mikes Kelemen Általános Iskola / Zágon
- Erdei Fülesbagoly – Gaál Mózes Általános Iskola / Köpec
- Gyöngybagoly – Gaál Mózes Általános Iskola / Köpec
Különdíj (a zsűri kedvenc tanösvénye): Felfedező sünök – Bod Péter Általános Iskola / Csernáton
V-VIII. osztályos kategória:
- Csirkefogók – Váradi József Általános Iskola / Sepsiszentgyörgy.
- Az Erdő Kincsei – Végh Antal Általános Iskola / Csernáton.
- A Természet Őrei – Turóczi Mózes Általános Iskola / Kézdivásárhely.
Különdíj (a leghamarabban beküldő csapat): Macik – Általános Iskola / Illyefalva
IX-XII. osztályos kategória:
- A Dél-Hargita Erdeinek Őrei – A Dél-Hargita Erdeinek Őrei: Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum / Barót
- Tekse – Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum / Barót
- PrözsiTúrák – Mikes Kelemen Elméleti Líceum / Sepsiszentgyörgy.
Különdíj: Puskázók (a legaktívabb természetjáró csapat) – Puskás Tivadar Szakközépiskola / Sepsiszentgyörgy
az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezet sajtóirodája
- február 18.