Skip to main content

Újabb fejezethez ért a nők közösségi szerepvállalása Bardocon. A könyvbemutatóval egybekötött találkozón, hetven résztvevővel megalakult az RMDSZ Bardoc Községi Nőszervezete július 6-án, a helyi kultúrotthonban.

„A helyi közösségekben a nők eddig is aktívan dolgoztak, nagyon sokszor a háttérben vállaltak közösségépítő és mozgató feladatokat, azonban rendkívül fontos, hogy mindezt az elkövetkezőkben szervezett formában tegyék. Erre kínál lehetőséget az RMDSZ Háromszéki Nőszervezete, ahol a hölgyek megvalósíthatják terveiket, elképzeléseiket, színt és dinamizmust hozva a közösségeik életébe” – hangsúlyozta Domokos-Fejér Melinda, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke.

Örülünk, hogy egy erős női közösség fogott össze Bardoc községben az önkormányzattal és a helyi RMDSZ-el, valamint a megyei nőszervezettel. Csak így, partnerségben lehet és érdemes hatékonyan dolgozni.  Bardoc sikeres, fejlett község nemcsak a fejlesztések tekintetében, hanem az új fele nyitás szempontjából is: Háromszéken először itt, ebben a községben vesznek részt nők túlnyomó többségben, azaz 65 százalékban a Bardoc községi RMDSZ választmányban. Hatékony együttműködést kívánok” – fogalmazott Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke.

Balázsi Dénes polgármester támogatásáról biztosította a hölgyeket. Kiemelte: céljuk, hogy Bardoc községben a közösséget összefogják, fejlesztéseket indítsanak el közös munkával, jobbá tegyék környezetüket és összekapcsolják az embereket. Minden településen aktív kulturális és egyházi egyesületek működnek, amelyekkel közösen kívánnak együtt dolgozni az elkövetkezőkben.

A nők szerepe felértékelődött az elmúlt száz évben. Alappillérei a társadalomnak, akikre nagy teher és felelősség nehezedik a családban, a munkahelyen és a közéletben egyaránt. Éppen ezért hála és köszönet illeti munkájukat. Fordítsanak jól megérdemelt időt a közös találkozásokra és beszélgetésekre” – fogalmazott az eseményen Gál Károly parlamenti képviselő.

Nagy létszámú, tenni akaró csapat alakult ma Bardocon, amelynek legfontosabb feladata a közösség összekovácsolása.” – emelte ki Váncza Tibor, az RMDSZ Erdővidék Széki Szervezetének elnöke, aki gratulált az elhatározáshoz és jó munkát kívánt a nőknek.

A hetven résztvevő a székelyszáldobosi László Szidóniát választotta a szervezet élére, alelnököknek pedig a székelyszáldobosi Kolumbán Irma Katalint, az erdőfülei Sugár Krisztinát, a bardoci Tókos Editet és az olaszteleki Tókos Esztert. 

László Szidónia újonnan megválasztott elnök megköszönve a bizalmat elmondta, a község településeinek hölgyeivel a legjobb tudásuk szerint dolgoznak ezután is a szűkebb és tágabb közösségükért.

Az eseményen régi történetek és hagyományos sütemények ízét idéző emlékek kíséretében mutatta be az Édes ízek Székelyföldről című kötetet az egyik szerző, Szőcs Ilona, a csernátoni Malomkert panzió vezetője és Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke.

az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének sajtóirodája 

  1. július 6.